2020. január 27., hétfő

FB-RSS feed for Kiss Balázs: New items

FB-RSS feed for Kiss Balázs
Telefonról írva kiröhögi a "sorosozást" a momentum szimpatizáns, aztán becsengetnek és bemegy a lefizetett iskolája vadliberális érzékenyítÅ' - órájára. :(Fél millió kib*szott soros alapítványi dollárral szemben mit tehetsz. :3 Ha van mi ellen lázadni, akkor az ez, hogy a pénz beszél és az ember ugat.Amellé hogy soros, még az unió az adónkból vastagon támogat ugyanezen eszmerendszerhez tartozó NGO-kat."A Nyirati András vezette alapítványt jelentÅ's összeggel, félmillió dollárral támogatta Soros György, a szervezet honlapján a „partnerek”, illetve a „barátok” fül alatt pedig többek között olyan szervezetek nevei sorakoznak, mint például az Amnesty International Magyarország, a Labrisz Leszbikus Egyesület (velük 2013 és 2015 között együttműködési megállapodást is kötöttek), de ott szerepel a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a feminista NÅ'k a NÅ'kért Együtt az ErÅ'szak Ellen Egyesület (NANE) is. Nem újdonság, hogy Sorosék már gyermekkortól, fiatalkortól kezdve manipulálni akarnak, ennek érdekében pedig beszivárognak az iskolákba."

Nyilvánvalóan a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és személyek minél igényesebb és mélyebb bemutatására törekszünk blogunkon, de idÅ'beli korlátok miatt nem tudunk mindre kitérni. Ez azonban nem jelenti akadályát annak, hogy egyes „kulcsszereplÅ'krÅ'l” lerántsuk a civilség „leplét”. Mostani cikkünk alanya pedig dr. Polyák Gábor, a Mérték MédiaelemzÅ' Műhely vezetÅ'je. A „műhely” nem vádolható éppen függetlenséggel, a partnerei között a fÅ' támogató helyén a Nyílt Társadalom Alapítvány szerepel, együttműködÅ' partnereik között pedig megtalálhatjuk az Átlátszót (ahol személyi összefonódás is van), a CEU-t, a TASZ-t, és az EKINT-et is. Utóbbi nem meglepÅ', hiszen Polyákot Majtényi embereként emlegették már 10 évvel ezelÅ'tt is.

Polyák egyetemi ember, a Pécsi Tudományegyetem Társadalom- és Médiatudományi Intézetén belül a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetÅ'je, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán az Infokommunikációs Tanszék adjunktusa. Médiakutatóként annyira független, hogy 2011 óta az Átlátszó oldalt üzemeltetÅ' átlátszó.hu kft. felügyelÅ'bizottsági tagja. Polyák a Fundamentum folyóirat szerkesztÅ'je is, amely az elmúlt hetekben jelentette be, hogy nem tudósítanak tovább az Alkotmánybíróság döntéseirÅ'l, mert „a továbbiakban nem legitimálhatjuk az AB munkáját azzal, hogy úgy teszünk, mintha az ismertetett határozatok egy független testület szakmai alapon meghozott döntései lennének”. Érdekes, ilyenkor nem szólal meg a vészcsengÅ' a hazai liberális álcivil jogvédÅ'knél, hogy veszélyben a bírói függetlenség, mert kritizálták a döntéshozatalt...

Polyák a 2017 decemberi LIBE-meghallgatás résztvevÅ'jeként nem meglepÅ' módon a magyar kormány ellen foglalt állást. A médiajogászt tíz évvel ezelÅ'tt balliberális körök még az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjára is esélyesnek tartották, a két nagy országos kereskedelmi rádiófrekvencia körüli botrány ürügyén (2009. október végén) kényelmesen lemondott Majtényi László helyére.

Decemberben Polyák nyílt vitára invitálta â€" az egyébként az egyetemen kollégájaként oktató â€" dr. Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselÅ't, amiért az fel merte hívni a figyelmet arra, hogy Polyák tanszékén napokon keresztül tartott érzékenyítÅ' tréninget középiskolás diákoknak az Emberség Erejével Alapítvány. A Nyirati András vezette alapítványt jelentÅ's összeggel, félmillió dollárral támogatta Soros György, a szervezet honlapján a „partnerek”, illetve a „barátok” fül alatt pedig többek között olyan szervezetek nevei sorakoznak, mint például az Amnesty International Magyarország, a Labrisz Leszbikus Egyesület (velük 2013 és 2015 között együttműködési megállapodást is kötöttek), de ott szerepel a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a feminista NÅ'k a NÅ'kért Együtt az ErÅ'szak Ellen Egyesület (NANE) is. Nem újdonság, hogy Sorosék már gyermekkortól, fiatalkortól kezdve manipulálni akarnak, ennek érdekében pedig beszivárognak az iskolákba.

És hogy miért érzi magát ennyire nyeregben jelenleg Polyák Gábor, hogy rögtön nyílt vitát akar Hoppállal? Nos azért, mert az októberi önkormányzati választás óta az ellenzéki médiában haknizik a médiaszakértÅ'-jogász, például a Népszavában magyarázta el, hogyan lehet kitekerni a munkajogi szabályokat (melyeknek célja alapvetÅ'en a munkavállaló védelme egy alá-fölérendeltségi viszonyban), hogy rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül el lehessen bocsátani az önkormányzati lapoktól, tévéktÅ'l az elÅ'zÅ' vezetés alatt ott dolgozókat. „Egy önkormányzati lap vagy tévé tulajdonképpen közpénzbÅ'l működik és közfeladatot lát el, ezért a szerkesztÅ'ség nem folytathat pártpropagandát. Ha mégis ezt tette, akkor az elkövetett jogsértés felelÅ'sei akár rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül elbocsáthatók.” â€" mondta Polyák. De vajon komolyan is gondolta? Persze, hogy nem! Nyilatkozatát már úgy folytatta, hogy: „Nem szabad azt elvárni, hogy az ellenzéki városok sajtója ne politizáljon. A politika a közélet fontos része, a politikai vitáknak helye van az önkormányzati médiában, de oly módon, hogy valamennyi oldal szabadon fejthesse ki véleményét.”

Akadt az újonnan megválasztott polgármesterek között, akinek megtetszhetett Polyák Gábor nagyszerű eszmefuttatása: a cikk megjelenése után pár nappal Józsefváros polgármestere Pikó András megbízta a szakértÅ' által vezetett Mérték MédiaelemzÅ' Műhelyt, hogy legyen az önkormányzati lap „médiaombudsmanja” â€" jelentsen ez bármit is. Hiába ígérte meg Pikó, hogy teret enged majd a kerületben ellenzékbe szorult kormánypárti képviselÅ'knek is a Józsefváros Újságban, nem sikerült betartania: már az elsÅ' lapszámban túltolta az öntömjénezést, még az Index szerint is.

Végezetül legyen világos mindenki számára, hogyan vélekedik egy függetlenobjektív médiaszakértÅ' a jobboldali sajtómunkásokról:

„A kormánypropaganda működtetÅ'i nem újságírók, nem a valóság feltárása és nem a társadalom egészének szolgálata a céljuk.”

Mert az Index, 24.hu, HVG és 444 aranytollú újságírói nem egy ügyet képviselnek mind, dehogy...


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
Elfogultságra és érdekek összefonódására példák. Van még több is ahonnan ez jött, a magyar nyelvű tumblr tele van a haza ellenségeivel, igaz ott sokan álneveznek, de nem mindenki, pl a 444-esek nem."Karsai Dániel és Kadlót Erzsébet, akik a 444,hu nevű Soros-blogon legutóbb azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy keményen bírálták a kormányzat „börtönbiznisszel” kapcsolatos intézkedéseit itt, és itt.""Ezek után csupán arra lennénk kíváncsiak, hogy annak a Vadász Viktornak a ténykedésérÅ'l mi a Kúria elnökének a véleménye, aki a Soros György által finanszírozott Magyar Helsinki Bizottság olyan â€" tudományosnak aligha nevezhetÅ' â€" beszélgetÅ' estjén vesz részt, amely meghívójában egyes kormányzati intézkedéseket nyíltan támadó, a független igazságszolgáltatásról szubjektív, sértÅ' megfogalmazásokat tevÅ' szöveget hoz nyilvánosságra a legnagyobb közösségi médiumon."Libsiknek ezek után van pofájuk azt hazudni, hogy a kormány kézivezérli a bíróságokat.

1. Miért kedveznek egy többszörös gyilkosnak?

2015 júliusában egy szakértÅ'k szerint sok szempontból megkérdÅ'jelezhetÅ' döntés született a Kúrián. Egy â€" többek között â€" többrendbeli emberölés kapcsán tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre (tész) ítélt személy büntetését változtatta felsÅ'bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre, 40 évben rögzítve a legkorábbi szabadulás dátumát. Az év eleje óta hatályos kegyelmi szabályok értelmében â€" amelyeket 2014 Å'szén elfogadott el az Országgyűlés â€" a "tészesek" esetében is 40 év elteltével kerül sor felülvizsgálatra.

Emellett azonban a legfÅ'bb bírói fórum a férfi ellen hozott jogerÅ's döntésével kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetÅ'ségét. Erre keményen reagáltak az elítélt ügyvédjei. Karsai Dániel és Kadlót Erzsébet, akik a 444.hu nevű Soros-blogon legutóbb azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy keményen bírálták a kormányzat „börtönbiznisszel” kapcsolatos intézkedéseit itt, és itt.

forrás: hvg.hu

Visszatérve az alapügyhöz, „botrány, ami itt történt, és nagyon klassz, Strasbourg-képes indítvány” â€" értékeltek a tárgyaláson „nem leplezett felháborodással” Magyar László ügyvédei. Karsai Dániel és Kadlót Erzsébet ügyvédek egyaránt tisztességtelennek és hatályos jogszabályokkal ellentétesnek nevezték az ügyészség magatartását, amellyel véleményük szerint a bíróságot is megsértették.

Kadlót Erzsébet ennél tovább is ment, és egy Facebookos ügyvédfórumon â€" amely vélhetÅ'leg azonos azzal, ahol Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) szakjogásza, Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédje kérdezÅ'sködött arról, hogy mennyit kérhet egy adásvételi szerzÅ'désért â€" agylágyultnak nevezte a kúriai ítélet tartalmát.

2. Fekete-GyÅ'r megjelenik

A pestisracok.hu a Szeviép-ügy után ismét bombát robbantott a FegyÅ'r Andrásék koppantak egyet a bíróságon címmel megjelent leleplezÅ' cikkükkel. Megírták, hogy egy Kúrián tartott tárgyaláson megjelent a botrányairól elhíresült Fekete-GyÅ'r András, az EP képviselettel rendelkezÅ' Momentum nevű párt vezére abból a célból, hogy nyomást gyakoroljon a Kúria eljáró tanácsára, akinek egyébként nem ez volt az elsÅ' befolyásolási kísérlete. Korábban az origo.hu számolt be arról, hogy a szélsÅ'séges pártvezér Jobbikhoz közeli kurucinfó módszereihez hasonlatosan tört be a szerkesztÅ'ségükbe, Kovács András újságírót letámadták és csak a késÅ'bb érkezÅ' portások tudták elzavarni Å'ket.

Könnyen lehet ugyanakkor, hogy a momentumosok egy új zöldmappás, NAV-os ügyet reméltek kreálni az érintett bírósági eljárás eredményeként (információink szerint maga Horváth András is megjelent a tárgyaláson), azonban akik errÅ'l ábrándoznak azok nyilván tudatában vannak annak a ténynek, hogy az adóhatóságot perlÅ' személy 2011 óta nem a szervezet munkatársa…

Noha a példátlan eset múlt csütörtökön történt, Darák Péter, a Kúria elnöke sem a korábbi, sem ebben az ügyben nem tiltakozott a befolyásolási kísérlet ellen, a Kúria sajtóosztálya csupán egy rövid közleményt adott ki, amelybÅ'l nem derül ki, hogy Fekete-GyÅ'r is jelen volt. Daráknak egyébként komoly felelÅ'ssége merülhet fel abban, hogy a bíróságok tekintélye soha nem tapasztalt mélységekbe zuhant, foltokban sincs jogegység és a Soros -zervezetek által elérzékenyített bírói karban felütötte fejét a korrupció.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Darák Péternek az utóbbi években egyre erÅ'sebb meggyÅ'zÅ'désévé vált, hogy az Orbán-kormány bukni fog, s ezért még a látszatát is el akarta kerülni annak, amit megválasztásakor az ellenzéki sajtó sugallt, hogy Å' “fideszes fÅ'bíró”. Ennek az eredménye olyan erÅ's túlkompenzálás lett, hogy a Kúria a baloldali bírák valóságos fellegvárává vált, és sorra ontja az elfogult ítéleteket.

Az azonban felettébb elgondolkodtató, hogy egy olvasónk jelzése szerint hivatalos levelezésekben kevésbé óvatos a fÅ'bíró, aki egyik tavaly elÅ'tti válaszában kiemelte, hogy a bírók pártatlanságát és függetlenségét sértené, ha a Kúria bírái a peres felek által létrehozott közösségi oldalon működtetett zárt csoporthoz csatlakoznának.

Ezek után csupán arra lennénk kíváncsiak, hogy annak a Vadász Viktornak a ténykedésérÅ'l mi a Kúria elnökének a véleménye, aki a Soros György által finanszírozott Magyar Helsinki Bizottság olyan â€" tudományosnak aligha nevezhetÅ' â€" beszélgetÅ' estjén vesz részt, amely meghívójában egyes kormányzati intézkedéseket nyíltan támadó, a független igazságszolgáltatásról szubjektív, sértÅ' megfogalmazásokat tevÅ' szöveget hoz nyilvánosságra a legnagyobb közösségi médiumon.


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
Több ész, de akik ellenségnek választanak és jelölnek minket, azokat mi sem tekintjük felebarátainknak. :3 Mert annál több eszünk van.Egy logikai hiba van azért a békepapi értelmezésben. Aki tevékeny ellenségünk, és vele szemben semmiféle szereteten alapuló meggyÅ'zéses módszer nem működik, azt bűnözÅ'nek hívják és ott a helye ahol azoknak. Bezárva. "Pedig â€" Niedermüller â€" magának tudnia kellene, hogy amikor a szeretet és a teremtés tökéletessége ellen lépnek fel, amikor Istent káromolják és a keresztények ellen fröcsögnek, akkor újra és újra önmagukra hozzák Isten haragját és megtorlását."

Niedermüller!

Nem kezdem azzal, hogy mi lenne, ha például… mert tudom a választ. Nemzetközi tiltakozás, és maguk rohangálnának BrüsszeltÅ'l-New Yorkig panaszkodni és rettegni. Mert maguk ilyenek, Niedermüller! Ilyenek voltak 1919-ben is, amikor a fehér, magyar, keresztény, heteroszexuális képzÅ'dményeket, azaz a magyar társadalmat igyekeztek páncélvonaton körbejárva az országot megsemmisíteni. Majd pedig negyven évig a fehérterror igazságtalanságáról írtak a maguk tankönyvei.

Niedermüller! Maguk elvetik a sulykot ismét, de egyetlen szerencséjük ebben a mai világban az, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális képzÅ'dményeknek, azaz, nekünk, keresztény magyaroknak immár több eszünk van, mint a maguk 1919-nél leragadt söpredékének. Mi tanultunk a történelembÅ'l, maguk évezredek alatt nem tanultak semmit! Mi nem fogunk most odamenni a VII. kerületi önkormányzat elé, és nem fogjuk magát pofán vágni, felakasztani, leköpni, bár Szent László vagy WerbÅ'czi István szerint mindhárom opciót régen megérdemelné. Maga miatt még a maga szellemi közösségét sem fogjuk vegzálni, és nem hangoztatjuk, hogy mennyire gyűlöljük magát és a magával egyként gondolkodókat. Mert mi nem gyűlölködünk, Niedermüller! Mi nem!

Tudja, mit csinálunk? Mindössze szánalommal nézzük magukat, mert egy olyan szellemiség utolsó rugdalását látjuk magából is trágyaléként kifolyni a kamerák elÅ'tt, amelynek követÅ'i száz esztendeig minden aljasságot megtettek, amit egy embernek nevezett lény megtehet a másik ember ellen. Maguk olyan eszmét szolgálnak, amely kiirtja a világot â€" magukkal együtt. Maguk a gyűlöletet szítják, ahelyett, hogy a békét és a közös munkát választanák annak az országnak a felemelkedése érdekében, amelyben élnek. Maguk ezt az országot akarják megszerezni maguknak, s nem hálásak azért, mert eleiket befogadtuk, rejtegettük, védtük. Igaz, a „keresztény, heteroszexuális, fehér képzÅ'dmény” nem is azért tette, amit tett a maguk érdekében, hogy maguk hálálkodjanak. Ugyanis nekünk Krisztus adott példát arra, amit magukért tettünk, s abban is Krisztus mutat példát, hogy mire számíthatunk jótetteink fejében maguktól. Semmi jóra: Korbácsra, keresztre… rágalmakra, és hamis ítéletekre.

Csakhogy ez a krisztusi figyelmeztetés nekünk kedvez. Így a „keresztény, hetero, fehér képzÅ'dmény” nem rejt magában magukra nézve semmi rosszat. Nem rejthet(!) gyűlöletet, üldöztetést (hiszen a maguk legutóbbi üldöztetése is egy szocialista rendszer sátáni cselekedete volt, s a mai Nyugat-európai üldöztetésük is szocialista és liberális eszmerendszer keserű gyümölcse), s nem rejt szeretetlenséget. Sajnálatot, szánalmat, és a gyűlölködéssel saját magukra hozott pusztulás vízióját…ami miatt ma is azon gondolkodunk, miként lehetne magukat megmenteni attól, ami magukra vár. Nem általunk â€" a fehér, hetró, keresztények által â€" hanem a TeremtÅ' által. Mert maguk nem a mi Atyánk gyermekei, hanem a kezdetektÅ'l a hazugság atyjának gyermekei, akik megátalkodottan igyekeznek még Istent is számon kérni. Pedig â€" Niedermüller â€" magának tudnia kellene, hogy amikor a szeretet és a teremtés tökéletessége ellen lépnek fel, amikor Istent káromolják és a keresztények ellen fröcsögnek, akkor újra és újra önmagukra hozzák Isten haragját és megtorlását. Néhány ezer évük volt arra, hogy ezt megtanulják, de maguk olyanok, mint a kiselefánt… nehezen tanul és könnyen felejt…

Nos, Niedermüller én kérni akarok magától valamit: Próbáljon meg észhez térni. Nem miattunk, a fehér, keresztény, heterók miatt… Nem! Önmaga és a szellemi közössége érdekében. Mert bár a keresztény ember kötelessége menteni a rászorulókat, maga ezt a kötelességtudatot felejteti el ostoba, gyűlölettÅ'l lángoló, és a saját butaságát is kidomborító szereplései által. Ne tegye, mert maguknak más menekülési útjuk nincs, mint a fehér, heteró, keresztény képzÅ'dmények emberszeretete. Maguk ugyanis ma még azt hiszik bársonyszékeikbÅ'l, és milliárdos, külföldi gazdáik, a maguk szemében világmegváltónak tűnÅ' „nagysága” okán, hogy mi függünk maguktól… pedig ez pont fordítva van…

Niedermüller! Ha nehéz is ez a maga számára, mégis próbáljon a fentieken elgondolkodni… nem lesz hibavaló!

Stoffán György


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
Most már tudni, mi várható ezektÅ'l ha hatalomba kerülnek, és azért bukott a közös jelölt. KÖZÖS. Tehát nem független, hanem egyszerre több bal-lib-zöld párttól IS függÅ'. Az még sokkal rosszabb. ;)

Nagy fölénnyel gyÅ'zött Dézsi Csaba András, gyÅ'ri fideszes polgármester-jelölt. Közel 96 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz jelöltje 56%-on, az ellenzéké 39%-on áll. Az eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy elbukott az ellenzéki összefogás. Jól látszik, hogy teljes kudarc a Gyurcsány FerenctÅ'l a Jobbikig terjedÅ' ellenzéki összeborulás. A választók világos üzenetet küldtek, hogy nem kérnek abból a káoszból, amit az ellenzéki önkormányzatok folytatnak október óta â€" elég gondolnunk Karácsony Gergelyre és Budapestre. Ugyanakkor a Fidesz megerÅ'sített támogatást kapott, írja az Origó és közben a feldolgozottság már 100 százalékos lett.

Az eredmény azt mutatja, hogy teljes kudarc az ellenzéki összefogás, hiába próbálkozott együtt Gyurcsány FerenctÅ'l a Jobbikig a teljes ellenzék. Az ellenzék az elmúlt hetekben minden eszközt bevetett a városban, hogy a maga javára fordítsa az erÅ'viszonyokat, de a hiteltelen összeborulásból egyáltalán nem kértek a választók.

A választás abból a szempontból is üzenet, hogya gyÅ'riek nem kértek abból a káoszból, amit október óta az ellenzéki önkormányzatokban látni lehet â€" például Budapesten.Nem kértek a megszorításokból, a tehetetlenségbÅ'l és a látszatintézkedésekbÅ'l sem.

GyÅ'r új polgármestere tehát Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje lett.

Tanulságos, hogy míg október 13-án Borkai Zsolt, a Fidesz akkori jelöltje csak kis különbséggel, 44:42 arányban verte meg az ellenzék jelöltjét, Dézsi Csaba András hatalmas különbséggel nyert. 95,8%-os feldolgozottságnál Dézsi 56,2%-on áll, míg az ellenzéki jelölt csak 39%-on. Teljesen nyilvánvaló: a Fidesz megerÅ'sített támogatást kapott.

(Origo nyomán)


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
2017 tavasza, azon belül is a ceu melletti jobbikos kiállás, ahol már nagyon elvált a valóság és a jobbikos propaganda közti különbségek görbéje.Önvédelemhez való jog liberálisok által tÅ'lünk való elvitatása = el akarnak törölni minket a föld színérÅ'l"Az erÅ'szak alkalmazását, úgy gondolom csak egyetlen szituáció legitimálhatja, az pedig maga az önvédelem alkalmazása.""â€" Lássunk tisztán, egy magát jobboldalinak való ember, semmilyen formában nem vállal közösséget olyan politikai formációkkal, akik tagadják az alapvetÅ', emberhez méltó, és követendÅ' értékeket és szemben állnak a normalitás gondolatával. A jobboldaliság ismérve pontosan az, hogy elkötelezett és kompromisszum mentes küzdelmet folytat ezekkel a sátáni erÅ'kkel szemben. Maga a jobboldali lét folyamatos küzdelem, egyfajta lovagi út, mely az emberi nemesedés eszméjét szolgálja. A Jobbik és Kálló Gergely ezzel a politikai szerepvállalásával megtagadott minden közösséget magával a jobboldalisággal, és ezzel az elvtelenség és a jellemtelenség útjára lépett."

A 2022-es választás vagy/vagy választás lesz Magyarország életében, nagyinterjú készült a Betyársereg vezetÅ'jével, amit teljes egészében, változtatások nélkül közlünk.

“A Betyársereg egyértelmű álláspontot képvisel nemzeti ügyekben” â€" mondta Tyirityán Zsolt

A Paksi klán közel egy éve alakult és szombaton a jubileumi ünnepet ülték zárt körben, amelyen a Betyársereg vezetÅ'jének is jelen kellett lennie â€" indokolta megjelenésének okát Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetÅ'je, hozzátéve, hogy a helyi klán három fÅ'vel gyarapodott, s ennek az avatója is indokolta a jelenlét nyomatékosítását. Többek közt ennek apropóján is faggathattuk a jelenleg is szerteható hazai közállapotokról.

A január 18-án Pakson készült beszélgetés teljes nyugalomban zajlott…
 â€" Mi a tapasztalata országos kitekintésben a hazafiság, akár az identitás területére tekintve?

â€" A Betyársereg megalakulásától kezdve leplezetlenül erÅ's rassz és nemzettudattal rendelkezÅ' közösséget jelképez, ami hirdeti a magyar önvédelem gondolatát. Patrióta sportmozgalomnak tartva magunkat, akik az erÅ' és küzdÅ'sportok gyakorlása által népszerűsítjük az ön- illetve a honvédelem szellemiségét. A közösségépítésben is próbálunk példát mutatni, hiszen az úgynevezett klánrendszerünkkel azt hangsúlyozzuk, hogy testvéri, társi, sorstársi közösségekre van ma szükség, mert társadalmunkban a modernitást jelképezÅ' fogyasztói idiotizmusnak köszönhetÅ'en, nagymértékben teret nyert a beteges egocentrikus gondolkodásmód, valamint a depresszív elmagányosodást mutató létformák. Ezek a jelenségek pedig egy haldokló társadalom ismérvei. Ezt a folyamatot próbáljuk egy jól működÅ' közösségi modell bemutatásával ellensúlyozni. A Betyársereg tagjai igen nagy létszámban vesznek részt a motoros szubkultúrában, hiszen a seregnek van egy hivatalos igen jelentÅ's létszámú motoros klánja, továbbá létezik a Paksi klán által létrehozott Legends Hungary Motors Egyesület, ami szintén egy seregtagok által alapított motoros közösség.

â€" Az elmúlt napok Brüsszeli eseményeit követve, éppen a sereg erÅ's patriotizmusához kapcsolódóan, a jelenlegi magyar ellenzék a folyamatos hazaárulásra ragadtatja magát. Hogyan látja ezt és a Betyársereg helyzetét ebben a kérdéskörben?

Janecska Zoltán (Harcos) a fiatalokat saját sporttapasztalataival és érvekkel tereli a sport, a nemes élet felé

â€" Ez egy katasztrófa! Nemes egyszerűséggel az EU-s tagságot is katasztrófaként értékelem. Ez nyilván egyéni, saját álláspontom. De az, ami a hazámmal szemben zajlik, azt felháborítónak tartom. A száz évvel ezelÅ'tti tragikus események ismétlÅ'désének vagyunk a szemtanúi. Egy mondás szerint a történelembölcselet, mely példákkal tanít. Javaslom tanuljunk a példákból. Az Orbán rendszert diktatúraként bemutatni igen nagy hazugság, de hát mit várhatunk azoktól akik dicstelen politikai szereplésük alatt folyamatosan a hazudozás világbajnokainak szerepkörében tetszelegnek. Egyéni véleményem a diktatúrázás, és a sajtószabadság megszűnésének valóságtartalmával kapcsolatban az, hogy szerintem, közéletünkben és a közbeszédben túlságosan is nagy teret nyernek azok az emberellenes nézetek, amelyek bizonyos formában állattá akarják degradálni az embert.

â€" Köztudottan baráti viszonyt ápol Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk vezetÅ'jével, ám a mozgalomban is markánsan megkülönböztethetÅ' véleménye van néhány történetrÅ'l.

â€" Több mint húszéves igen kiváló baráti kapcsolatban állok Toroczkai Lászlóval. Kiváló hazafinak és remek bajtársnak tartom, a sereg alapításában is oroszlánrészt vállalt, még a lógó elkészítése is az Å' nevéhez fűzÅ'dik. A politikai tevékenységét, ahol tudom, segítem, támogatom. Igen tehetséges és rendkívül jól felkészült politikusnak tartom, aki tartja magát az elveihez, és már igen sokat bizonyított közéleti aktivitása során, akár mozgalmárként, akár közösségszervezÅ'ként. Ennek ellenére nem vagyok a Mi Hazánk tagja, viszont a párt által képviselt eszmeiségnek a támogatója vagyok.

â€" Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke a balliberális trendekkel szemben személyesen képviseli már többedszerre a harmadik 2/3 kívánalmát hazánkat illetÅ'en, eléggé világos értékrenddel keretezve azt a nemzetközi politikai színtéren. Igaznak tartja ezt a 2022-es választás elé tekintve? Sokan el/döntÅ' választásként tekintenek erre, joggal, vagy sem?

â€" Abszolút igaznak tartom. 2022 a globalizáció és az identitástudat összecsapása lesz. Ez nem kérdÅ'jelezhetÅ' meg. Akik a háttérben zajló folyamatokból ezt nem látják világosan, azoknak a felismerÅ'készségük azon a szinten van, hogy valószínűleg egy tavat sem vennének észre Finnországban. Éppen ezért nem nagyon foglalkozok azzal, hogy néhány az Orbánozásba teljesen belehülyült homálydenevér, majd most azzal fog támadni minket, hogy lefeküdtünk a Fidesznek. Ez a kérdés értelemszerűen meghaladja a napi politika történéseit, és a rendszert jellemzÅ' fogyatékosságokkal kapcsolatos bírálatainkat, ezért erre a kérdésre mi csak azt a választ adhatjuk, hogy CSAK A NEMZET. Minden erÅ'nkkel küzdeni fogunk a teljes szellemi elsötétedést jelképezÅ' neoliberális politikai erÅ'kkel szemben, akik ma már egy igen erÅ's tömböt alkotnak. Az élet és emberellenes megnyilvánulásaikkal kapcsolatban mi mindig fel fogunk lépni.

A Betyársereg tagjai igen nagy létszámban vesznek részt a motoros szubkultúrában, hiszen a seregnek van egy hivatalos igen jelentÅ's létszámú motoros klánja, továbbá létezik a Paksi klán által létrehozott Legends Hungary Motors Egyesület, ami szintén egy seregtagok által alapított motoros közösség.
â€" Valljuk be régen kérdezték már így, de nyilván tudja, hogy most, mint kérdezÅ' sem vagyok egyesek szemében túl népszerű ezzel a beszélgetéssel… Vagy mégis?

â€" Ez a negatív elÅ'ítélet a több mint egy évtizede zajló szélsÅ'baloldali médiahisztériának köszönhetÅ', a folyamatos nácizásnak, terroristázásnak, bűnözÅ'zésnek, az állandó démonizálásnak, ami velünk szemben folyamatos jelleggel megnyilvánult. Igen volt, hogy bizonyos interjúkban keményen fogalmaztam, az is igaz hogy ismert liberális trollok provokatív kérdéseire provokatív választ adtam. De a realitás az, hogy a Betyársereg a megalakulása óta eltelt 12 évben semmiféle törvénybeütközÅ' cselekedetet nem követett el. A mi közösségünk a rend pártján áll. Az általunk tartott demonstrációkkal a társadalmunkat mérgezÅ' problémákra akartuk felhívni a figyelmet, rámutatva a problémák valós hátterére.

 â€" Tekintve a Betyárseregre, lássak párhuzamot például az USA patrióta nemzeti gárdájával?

â€" Abszolút. Alternatív honvédelemnek nevezem, amit a Betyársereggel megjeleníteni kívánunk. „Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz” ! â€" ez a jelmondatunk, és úgy gondolom ehhez nem kell mit hozzátenni, hiszen közérthetÅ', és nekem elhiheti, hogy értik is akiknek szól. Fogalmazhatnák úgy is, hogy a Betyársereg a dühös családapák szövetsége, akik nem fognak becsukott szemmel asszisztálni bármilyen fordított rasszizmust jelképezÅ' etnikai terror kialakulásához, vagy akár a buzi, illetve a gender lobbi térnyeréséhez. Tény és való bizonyos esetekben, amikor igen súlyos antiszociális magatartást mutató elemekkel szemben demonstráltunk, illetve a társadalmi békés együttélést roncsoló magatartásformák ellen léptünk fel, akkor úgy a megjelenésünk, valamint az általunk használt kommunikáció is igencsak erÅ't sugárzóra sikeredett. A magukat jogvédÅ'knek nevezÅ' aljas provokátorok, akik pl a legnagyobb ellenségei a Magyar-Cigány békés együttélésnek, azonnal erÅ'szakossággal vádoltak meg minket. Pedig cselekményünkben semmi erÅ'szakos jelleg nem volt. Vallom, hogy az erÅ' nem azonos az erÅ'szakkal, viszont, hogy a bűnözÅ' elemek komolyan vegyék tiltakozásunk, képletesen fogalmazva nekünk is ki kellett rakni az irányjelzÅ't. Az erÅ'szak alkalmazását, úgy gondolom csak egyetlen szituáció legitimálhatja, az pedig maga az önvédelem alkalmazása.

 â€" Használja a rassz kifejezést is, amit korábban fajelméletként értelmeztek egyes megmondóemberek…

â€"  Az ellenünk irányuló gyűlölet alapú médiahisztériát leginkább az váltotta ki, amikor a rassztudat fogalma mellett hitet tettünk, valamint a nemzeti örökségünk szeretetérÅ'l beszéltünk, és hangot adtunk annak, hogy szeretnénk ezt megÅ'rizni. Olyan hisztérikus visítás és vartyogás támadt, ami párját ritkítja a szélsÅ' liberális sajtó erkölcsileg amúgy sem makulátlan történelmében. A Magyarságtudattal kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy végtelen öröm számomra a Magyarságkutató Intézete megalakulása! És akkor már helyén is vagyunk, mert rendkívül pozitív dolognak értékelem. Könyörgöm, hagyjuk már a félremagyarázott származási hipotéziseket a fenébe. Végre nem elmebetegek és szabadkÅ'művesek és a kommunista gyökerekkel rendelkezÅ' MTA kezében van a magyarságkutatás.

Beszélgetésünk végén Tyirityán Zsolt Å'szintén fogadta az ajándékba vitt Jézuspasszport című könyvet, amely a Magyar Szent Koronán található megfejtésekkel foglalkozik â€" mindeddig cáfolatlanul

Janecska Zoltán (Harcos) a vendégek fogadásán kívül a házikolbász sütésén át igazából mindenre figyelt, hiszen házigazdaként egyáltalán nem volt mindegy számára a figyelem és a képviselet:

â€" Mindig várjuk a vezetÅ't, az új fejleményeket, és követjük a kijelölt irányt. Ez természetes számunkra. Elmondhatom, hogy Pakson sok fiatal huszonéves tagunk van, akik sportban, motorozásban részt vesznek, de van, akiknél a sport háttérbe szorul. Mi az identitást nagyon fontosnak tartjuk, ezt képviselve tevékenykedünk. Világítótoronyként begyűjteni a fiatalokat, példát adni nekik. Ez az összefogás, összetartozás a motorostársadalomban is él és a magánéletben is.

Tyirityán Zsolt is fültanúja a beszélgetésnek, s azonnal megerÅ'síti, hogy a kapcsolattartás a motoros klubokkal nagyon jó, s bár a klubok aktív politikai tevékenységet nem folytatnak, sÅ't, politikamentesen működnek, de azért azt el kell mondanunk, csak jelzés értékel, hogy a motorosok között pl: Momentum szavazókkal nem nagyon találkozunk. S hogy érezzük a hangulat súlyát akkor, amikor a jelenlegi magyar kormány elismertségérÅ'l is szó esik a Paksi atomerÅ'mű tövében, csak annyi a megjegyzés mosolyogva, hogy a Gyergyószentmiklósi tekerÅ'lantos jelenléte a válasz Trianonra, ahogyan a DélvidékrÅ'l, Kárpátaljáról is megérkezett vendégek ittléte is. Ahogy a Paksiak, úgy a Betyársereg hivatalos motoros klánja is sokszor végzett már karitatív tevékenységet például a Hells Angels-szel együtt az elszakított területen élÅ' rászoruló nemzettestvéreink javára.

Tyirityán Zsolt a beszélgetés alkalmával ugyanakkor azt sem rejtette véka alá kérdésünkkor, hogy például a Fejér megyei 4. v.k.-ban Dunaújváros és térségében mi az országgyűlési választás tétje â€" világos üzenete volt Kálló Gergely indulásával kapcsolatban is:

 â€" Lássunk tisztán, egy magát jobboldalinak való ember, semmilyen formában nem vállal közösséget olyan politikai formációkkal, akik tagadják az alapvetÅ', emberhez méltó, és követendÅ' értékeket és szemben állnak a normalitás gondolatával. A jobboldaliság ismérve pontosan az, hogy elkötelezett és kompromisszum mentes küzdelmet folytat ezekkel a sátáni erÅ'kkel szemben. Maga a jobboldali lét folyamatos küzdelem, egyfajta lovagi út, mely az emberi nemesedés eszméjét szolgálja. A Jobbik és Kálló Gergely ezzel a politikai szerepvállalásával megtagadott minden közösséget magával a jobboldalisággal, és ezzel az elvtelenség és a jellemtelenség útjára lépett.


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
KútmérgezÅ'k az ilyenek, egyáltalán nem a szabadságjogok tisztelete vezérli azt aki gyerekeket ront meg."Abba bele se gondoljunk, hogy mennyien varratták át magukat az évfolyamból vagy az egész iskolából â€" vagy Kanada-szerte hány „emberi mivoltuktól megfosztott gyerek él, aki a műtét után nem tudja, hogy az ablakon ugorjon-e ki, vagy az ereit vágja fel”. ErÅ's szavak, azonban a beszélgetés egy az egyben rávilágít: ez a rémisztÅ' igazság.""a szülÅ' régimódi, nem tud lépést tartani a világgal, nem érti a gyermeket, ezért nem kell hallgatni rá. A szülÅ't ellenségnek állítják be."Ha az új módit dr. gender Frankenstein diktálja, akkor bizony jobb a régi.

A tanítónÅ' úgy írja ki a hormonblokkolást a gyereknek, hogy a szülÅ't nem is értesíti róla. Futószalagon mennek, szépen sorban…

A fogorvosért fizetni kell, de az abortusz és a nemátalakító műtét ingyenes, sÅ't az óvónÅ'k és tanárok lelkesen támogatják ebben a gyerekeket, ugyanis 13 éves kor fölött már szülÅ'i beleegyezésre sincs szükség. A kanadai gyerekek elhitték a propagandát, nem volt szülÅ'i visszatartó erÅ', így a világ legújabb hazugsága magával sodorta Å'ket. ErrÅ'l beszélgetett Földi-Kovács Andrea Szakállas Katalinnal és Farkas Zsolttal Credo című műsorban.

Szakállas Katalin, négygyermekes anyuka családjával hosszú évekig élt Kanadában, azonban hazaköltöztek, mivel a gender-ideológiának köszönhetÅ'en odakint elszabadult a pokol. Legfrissebb élményük, hogy legidÅ'sebb fiának két volt osztálytársa is lánnyá operáltatta magát. Két fiú egyetlen osztályból.

Abba bele se gondoljunk, hogy mennyien varratták át magukat az évfolyamból vagy az egész iskolából â€" vagy Kanada-szerte hány „emberi mivoltuktól megfosztott gyerek él, aki a műtét után nem tudja, hogy az ablakon ugorjon-e ki, vagy az ereit vágja fel”. ErÅ's szavak, azonban a beszélgetés egy az egyben rávilágít: ez a rémisztÅ' igazság.

Katalinék azért jöttek vissza, mert „négy gyermeket nevelni sehol nem könnyű, de Kanadában végképp nem az”. Gyerekeiket szerették volna megtartani magyarnak, átadni azokat az értékeket, amelyek fontosak, ezt pedig Kanadában képtelenség megtenni. Az ottani világ szelleme úgy elsodorja a családtól a gyermeket, amint kilép az ajtón, mint az orkán, és ezt nagyon nehéz ellensúlyozni. SÅ't, szinte lehetetlen. Az elmesélt példa jól illusztrálja, mit is jelent az, mikor a világ elviszi a szülÅ'tÅ'l a gyermeket.

SzülÅ'kre hívni a rendÅ'rséget? Miért ne?

Egy érdekes beszélgetés zajlott legidÅ'sebb fiuk és a szülÅ'k között. Katalinék nem engedték Å't el egy ottalvós buliba, mire a fiuk hirtelen elmondott mindent, amire az iskolában tanították: hogy neki joga van elmenni oda, és ha nem engedik el, akkor kihívja rájuk a rendÅ'röket, mert tudja azt az ingyenes számot, aminek segítségével ezt meg lehet tenni. Nem kell magyarázni, Katalinék teljesen ledöbbentek, mivel kiderült, az iskolában ezt tanulják:

a szülÅ' régimódi, nem tud lépést tartani a világgal, nem érti a gyermeket, ezért nem kell hallgatni rá. A szülÅ't ellenségnek állítják be.

És mivel az iskolában sokkal több idÅ't tölt naponta, mint otthon, nagyon nehezen tudják ellensúlyozni azt a mérgezÅ' programozást, amit az intézményben kap.

Farkas Zsolt szÅ'gyeni plébános a műsorban hangsúlyozta: tudtuk, hogy a gender-ideológia milyen veszélyeket rejt, de hogy egyes országokban ilyen méreteket ölt a gyerekek eltérítése az egészséges világszemlélettÅ'l és az önmegismeréstÅ'l, az új információ.

Mikor kezdÅ'dik a gender-ideológia megismertetése a gyerekekkel?

Katalin szerint amint a liberális erÅ'k hatalomra kerültek, teljes mértékben rászabadították a gender-elméletet a társadalomra, ami azt jelenti, hogy kötelezÅ' tananyaggá tették óvodától egyetemig. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a gyerekeknek az óvodában le kell ülni, és könyvecskékbÅ'l propagandaanyagokat olvasnak nekik. Ezek a gender-elmélet alapján megírt történetek egytÅ'l-egyig arról szólnak, hogy a fÅ'szereplÅ' kisfiú rájön arra, hogy Å' igazából kislány: minden nap új ruhát próbál föl, és ráébred, hogy leginkább egy balerinaruhában érzi jól magát.

Minden könyv arról szól, hogy a kisgyerek csak úgy lesz boldog, ha másik nemhez tartozóként élheti az életét.

Három, négy, öt éves gyerekeket tanítanak erre. Mivel a kisgyermekek ártatlanok, nincsenek felkészülve egy ilyen hátulról közelítÅ' propagandára, ráadásul az óvónÅ're, tanítónÅ're felnéznek, egy idÅ' után elhiszik, hogy ez lehetséges út. Ha egy kislány elkezd vonattal játszani, akkor a társai mondják neki, hogy „akkor te valószínűleg kisfiú vagy, hiszen szeretsz vonatozni”.

És még csak most jönnek a brutális részek! Mert amint rajtakapja az óvónÅ' a gyereket, hogy vonatozik, megszületik a véleményezés a kisgyerekrÅ'l, és az ajánlás, hogy át kellene Å't transzformálni. Elviszik speciális orvosokhoz â€" rengeteg speciális klinika van Kanadában â€", ahova az óvoda, iskola ajánlja a gyerekeket annak érdekében, hogy

megkezdjék a hormonblokkolást, vagyis az ellenkezÅ' nem hormonjainak adagolását.

És ez mennyire veszélyes nálunk, Közép-Kelet-Európában?

A gender-elmélet fokozatosan beszivárog a köztudatba, az oktatásba, a definíciók fokozatosan bekerülnek a jogalkotásba is, ezért fontos, hogy beszéljünk róla â€" és ezért hiánypótló a Credo műsora. MinderrÅ'l például a sokat emlegetett Isztambuli szerzÅ'dés elfogadása kapcsán is szükséges beszélni. Farkas Zsolt atya szerint az ugyanis olyan, mint a trójai faló. Mindenki elítéli a nÅ'k, a gyerekek elleni erÅ'szakot, a megcsonkítást, de a szerzÅ'désben szó esik a társadalmi nemként való definiálásról is. Mert biológiailag születünk férfinak és nÅ'nek, ahogyan Isten megteremtett minket. Viszont a társadalmi nemként való definiálás megengedi annak a lehetÅ'ségét, hogy az egyén eldöntse, ki is Å': férfi, nÅ' vagy egyéb.

Anyának lenni Kanadában

Katalin Anyának lenni Kanadában című könyve decemberben jelent meg, melyben a gyerekekre zúdított gender-elmélet jelenségét járja körbe, ugyanis fontosnak érezte, hogy az emberek tudjanak róla, milyen valós veszély leselkedik rájuk, ha azt a rébuszfogalmat, hogy gender-elmélet, nem veszik komolyan.

â€" Ez senkinek nem ad plusz jogokat, ez arról szól, hogy a gyerekektÅ'l azt az alapvetÅ', istenadta jogukat is elvegyék, hogy mint kislányok és kisfiúk nyugodtan és békésen, külsÅ' zavaró tényezÅ'k nélkül nÅ'vé és férfivá fejlÅ'dhessenek â€" magyarázza Katalin.

Szexuális felvilágosítás, szexuális nevelés

Katalin egy újabb sokkoló példát mesél el: tizenegy évesen hazament a fia a barátjával, akivel minden nap náluk játszottak, és azt vette észre rajtuk, hogy nem mernek egymásra nézni. Hosszadalmas noszogatás után végül szégyenkezve elmondták, hogy szexuális felvilágosító óra volt az iskolában, aminek keretein belül bemutatták nekik teljesen explicit módon, hogy a homoszexuális párok hogyan létesítenek nemi kapcsolatot. A két fiúnak ez annyira felkavaró és bántó élmény volt, hogy nem tudtak természetesen viselkedni egymással, ahogy azelÅ'tt.

â€" Összezavarták Å'ket, két serdülÅ't, nem tudták meddig mehetnek el. Eddig bunyóztak, verekedtek, játszottak, attól a naptól kezdve sokáig nem mertek egymásra nézni, és kellett egy kis idÅ', mire újra fellazultak â€" meséli az édesanya.

Nem arról van szó, hogy ne legyen felvilágosítás az iskolákban, ez természetes. De Kanadában a természetes szaporodást nem is lehet emlegetni, konkrétan tabutéma, mert mi van akkor, ha valaki máshogy képzeli el a jövÅ't. A kisebbség miatt nem lehet beszélni arról, ami amúgy teljesen természetes lenne, hanem más lehetÅ'ségekkel bombázzák a gyerekeket.

Párbeszéd fönntartása

Katalin úgy próbálta féken tartani a gender-ideológia hatásait, hogy fönntartotta a párbeszédet a gyerekeivel, „kikérdezte” Å'ket, odafigyelt rájuk, és megtartotta Å'ket a saját értékrendszerükben. Ugyanis számos esetben a probléma ott kezdÅ'dik, hogy a szülÅ'nek nincs ideje a gyerekével foglalkozni, sort keríteni olyan mély, lelki folyamatokat érintÅ' beszélgetésekre, ahol kiderülnének ezek a hatások, pláne nincsen. Így kezdÅ'dik meg több ezer kanadai gyerek hormonblokkolása futószalagszerűen. A gyerek otthon nem szól, mert az iskola a szülÅ' ellen nevelte. Ahogy Katalin felidézte:

„A fiam is gyakran mondogatta, hogy ‘ez az én életem’. Olyan meggyÅ'zÅ'déssel mondta, hogy látszott: valahol beprogramozták erre”.

Tényleg ilyen gyakoriak ezek a jelenségek, vagy csak egy extrém esetrÅ'l van szó?

Katalin szerint a fia két osztálytársának átoperálása teljesen hétköznapi esetnek számít. A kisgyerekek agyát ezzel mossák, Å'k pedig elhiszik, hogy az autoritás jót akar, és mivel a kanadai társadalomban nincsenek kapaszkodók â€" ott a pénz az isten â€", a gyerek, ahogy felnÅ', nem talál semmi értelmeset, fogódzót, semmit, amihez tartozni kellene, illetve életcélt. Az, hogy gyerekeknek rendszeresen arról beszélnek, kivel kell együtt élni, teljesen egészségtelen, mert egy óvodás nincs erre felkészülve, kedve sincs hozzá, nem érett, nem érti. Ez erÅ'szak.

De a legfontosabb kérdés: boldogok ezután a gyerekek?

â€" A gyermekek teljesen össze vannak zavarodva, itt boldogságról szó sincs â€" szögezi le Katalin. â€" Azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok, teljesen depresszióba sodorja Å'ket a folyamat. Az elején azt lobogtatták meg elÅ'ttük, hogy ha a benned elveszett másik nemet kibontakoztatjuk, akkor boldog leszel. Ezért a gyerekeket végighurcolják kellemetlen, fájdalmas és borzalmas beavatkozásokon, akik utána rájönnek, hogy nem is lettek boldogok. Mert egy fiúból soha nem lesz lány: még ha úgy is néz ki, soha nem tud lányként élni: nem lesz családja, nem lehet gyermeke. Aztán a gyerekek mennek pszichológushoz, aki nagyon erÅ's vegyi anyagokat ad nekik, ezzel pedig még jobban felborul a belsÅ' háztartásuk â€" magyarázza.

A gender-elmélet támogatói gyakran érvelnek azzal, hogy ha nem engednék Å'ket kellÅ'képpen kibontakozni, akkor öngyilkosok lennének. De ez fordítva működik: sokszor éppen a műtét után lesznek öngyilkosok, mert nem találják a helyüket.

â€" Veszélyes az életre â€" jelenti ki Farkas Zsolt atya. â€" Sok mindenben nem engedjük dönteni a gyerekeket, nem vezethetnek autót, nem írhatnak alá szerzÅ'dést, viszont olyan irracionális dolgokat engednek nekik, hogy nemet változtassanak. Ez beteg felfogás.

Az atya szerint a nevelÅ' családi közeg az egyetlen megelÅ'zÅ' lehetÅ'ség. Olyan példákat mutatni a gyerekeknek, akikre feltekinthetnek, édesanyára, édesapára, a családi élet szépségeire rámutatni.

Nemcsak magyar családok jöttek haza Kanadából, hanem a kanadai családok is keresik a megoldást, a menekülÅ' utat.

â€" Mi szerencsések vagyunk, hogy magyarként van egy hátország, ahová haza tudtunk jönni. De akik Kanadában születtek, ott nevelkedtek, nem tudják, hogy van más, hogy van normális. El vannak veszve, nincs kultúra, irodalom, értékrend, amibe kapaszkodhatnak. Ebben az elidegenített világban nÅ'nek fel, és nincs példakép elÅ'ttük. Hogy velük mi lesz, azt nem tudom â€" mondja Katalin. â€" A Kanadában töltött húsz év alatt megfogalmazódott bennem, hogy

értékeljük, ami itt van számunkra a Kárpát-medencében, értékeljük a hagyományainkat, a magyar tudásunkat, az értékeket, amelyek számunkra adottak, és talán észre sem vesszük, de a kanadaiaknak annyira kéne, mint a betevÅ' falat. Értékeljük azt a kormányt és politikai akaratot, ami a gyermekünket próbálja megvédeni a gender-elmélet brutális agymosása ellen! â€" hívta fel a figyelmet.

A teljes beszélgetés alább megtekinthetÅ':

Forrás: Vasarnap.hu


Read More →
FB-RSS feed for Kiss Balázs
A keresztény mint csoportmegnevezés ezen niedermüller képzÅ'dmény fajtája számára egyszerűen gojt vagy gentile-t jelent, azt ehhez tudni kell. Tehát nem kell templombajárónak lenned, hogy ezek a bolsevikok ellenségnek tekintsenek, elég ha nem származol közülük és / vagy nem vagy valami világrontó ballib által ideiglenesen támogatott deviáns csoport tagja.Köszönjük hogy kimondta, dékás nem elvtárs.

Niedermüller Péter ismét parádézott. De olyat, hogy ezért normális körülmények között börtön is járhatna.,A Degenerált Koalíció (DK) alelnöke, Erzsébetváros polgármestere is a vendége volt az ATV A Nap Híre című műsorának csütörtökön. Komoly kijelentéseket tett a Fidesz-ellenségkép keresésével kapcsolatosan.

Mint mondta: “hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem-magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nemtudoménmik, akkor ott marad egy rémisztÅ' képzÅ'dmény középen, ezek a fehér, keresztény, heretoszexuális férfiak â€" meg azért nÅ'k is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták mibÅ'l állnak össze: ebbÅ'l, mondom csöndesen nektek.”

Akinek nincsen jobb dolga, itt megnézheti ezt a barmot.

A videót egyébként Gulyás Balázs töltötte fel, aki jobbikos â€" és a franc tudja milyen érzelmű â€" ellenzéki publicista.


Read More →
This notification was sent to partizaninfo@gmail.com by Feed2Mail.

Unsubscribe |  Manage subscriptions |  Remove ads