FB-RSS feed for Kiss BalázsFB-RSS feed for Kiss Balázs |
Trump árulása. Wednesday 08 January 2020 08:55 PM UTC+00  Az elmúlt napokban ismét felforrósodott a levegő a Közel-Keleten, és ökölbe szorult sok milliónyi kéz, miután orgyilkosságban az Egyesült Államok megölte Irán és a térség egyik rendkívül szeretett, és az iráni rezsimben az egyik legtekintélyesebb szerepet betöltő Kászim Szolejmáni hadvezért. Mindez a térség geopolitikai helyzetére a közeljövőben jelentős hatással lehet, és megvan az esélye annak, hogy a nyugati-közel-keleti hatalmi berendezkedést tekintve a távolabbi jövőben akár komoly változást is eredményez. Fontos tisztában lenni azzal tehát, hogy kik állnak az események, egy újabb lehetséges háború szítása mögött, és miért. Szolejmáni kiemelkedő tisztelete és halála utáni mártírként, szinte szentként való felmagasztalása a térségben könnyen érthető, hiszen egy olyan kultúrkörről van szó, melyben a próféták és mártírok rangja rendkívül magas, és a parancsnok-tábornok életútja szintén alapot ad minderre. Szolejmáni szegény család fiaként született, építkezéseken végzett kétkezi munkából fizette vissza apja tartozásait, majd az 1979-es iráni forradalom idején csatlakozott a Forradalmi Gárdához, az amerikaiak által támogatott iraki invázió ellen harcolt, onnan küzdötte fel magát a ranglétrán az évtizedek folyamán. Az 1990-es években a (többek között Európát is célzó) kábítószer-terjesztés ellen harcolt, a 2001-es Amerika elleni támadások és az azt követő közel-keleti beavatkozások idején Amerikával együttműködve küzdött a tálibok ellen, szerepe volt jelentős al-Káida-vezetők elfogásában. Röviddel azután viszont a Bush-kormány Iránt is ellenségnek tekintette, egyúttal a Hezbollah és Libanon támogatása miatt a katonai vezető végérvényesen kivívta a cionisták ellenszenvét, amit Bassár el-Aszad kormányának támogatása csak tovább fokozott, Szolejmáni ugyanis az egyik fő felelőse volt Szíria talpon tartásának az oroszokkal együttműködve az al-Kudsz különleges egység vezetőjeként, harcolva az Iszlám Állam ellen. Bátorságát és stratégiai érzékét zseniálisnak tekintették még ellenségei is.
 Már csak ezen életút ismeretében is kirívó a közte és kivégzői között feszengő emberi szakadék: egy távoli irodában eldöntve a sokat látott katonai vezető sorsát, gyáva, fegyvert soha nem fogó üzletemberek és papírtologatók fogadhatták január 3-án örömmel az orgyilkosság hírét, élükön Donald Trump amerikai elnökkel, aki éppen fasírtot és fagylaltot evett, amikor a Pentagon jelentett neki. Még inkább kirajzolódik ez a karakterbeli különbség, ha hihetünk annak, amit az iraki miniszterelnök mondott: Adel Abdul-Mahdi elmondása szerint Szolejmáni „azért volt Bagdadban a megölése idején, hogy találkozzon vele, és Irán válaszát közvetítse a Szaúd-Arábiával való párbeszéd szándékával". Azzal vádolja Trumpot, hogy megtévesztette őt annak érdekében, hogy orgyilkossággal megölje Szolejmánit. Szerinte Trump hazudott neki egy diplomáciai megoldás igényéről, de csak azt akarta, hogy az iráni hadvezér Bagdadba utazzon, ahol aztán előre eltervelten kivégezték. Abdul-Mahdi állítja: Szolejmánit tőrbe csalták. Mindez nem csak azért fontos, mert egy aljas húzás volt, de azért is, mert a washingtoni propaganda szerint Szolejmáni amerikaiak megölését tervezte, miközben valójában, ezek szerint, diplomáciai egyeztetésre érkezett az Amerikai Nagykövetséget ért tüntetői támadásokat érintően is, amellyel szintén Iránt vádolják, holott irakiak rontottak neki a nagykövetségnek, miután egy akcióban több iraki meghalt. Ennek következményeként az iraki parlament szavazással döntött arról, hogy az amerikaiaknak el kell hagyniuk az országot – bár a zavaros iraki helyzet miatt ezt nem igazán tudják kikényszeríteni. Trump elnök válaszul olyan szankciókkal fenyegette az irakiakat, „amilyet még soha nem láttak korábban. Az iráni szankciók ehhez képest némiképp enyhének tűnnek majd" – mondta. Mindenesetre beszédes, hogy az elmúlt majdnem két évtizedben a közel-keleti katonai beavatkozások által állítólag „demokráciát terjesztők", most a demokratikus szavazatot utasítják el. A Fehér Ház állítása szerint tehát Szolejmáni „aktívan tervezett amerikai diplomaták és szolgálatot teljesítők elleni támadásokat Irakban és szerte a régióban". Erre az állításukra még semmilyen bizonyítékot nem mutattak be, és amint láthatjuk, Bagdadban is békés szándékkal járt az iráni vezető, Irak szerint. Felróják még neki kb. 600 „amerikai szolgálatot teljesítő" személy halálát is, és bár lehetséges, hogy valahány amerikai halálához köze van, de ezt se támasztották még alá bizonyítékkal. Ahogy Gareth Porter oknyomozó újságíró és történész írta 2019 nyarán: „A haditengerészet parancsnoka, Sean Robertson egy emailt küldött a médiának ugyanezt [a fenti] szólamot ismételve. Amikor e sorok írója megkérte Robertsont azon szám eredetének további tisztázására, ugyanakkor, elismerte, hogy a Pentagon nem rendelkezik semmilyen tanulmánnyal, dokumentációval vagy adattal, amit az újságíróknak adhatnának, melyek igazolnának egy ilyen [áldozati] számot."
 Miközben a Fehér Ház ezen bizonyítatlan állítólagos jövőbeli „terveket" említi az orgyilkosság okaként, érdemes felidézni, hogy hasonló hazugságokkal és félremagyarázott narratívákkal indokoltak korábban is már katonai beavatkozásokat, esetleg szankciókat. A 2018-as szíriai „civilek elgázosítása" már akkor mindenki számára egyértelműen hazugság volt, de azóta a Wikileaks által közzétett dokumentumok végérvényesen világossá tették, hogy el-Aszad elnök nem vetett be mérgesgázt saját népe ellen, ráadásul pont akkor, amikor győzelemre állt, és Trump az amerikai kivonulás lehetőségét emlegette. Hasonló manipuláció történt Vietnám esetében, Irak és Afganisztán eseteiben, Líbia esetében, és a sor hosszas… Ezen hazug és félrevezető narratíva figyelhető meg most is: Mike Pence amerikai alelnök már a 2001. szeptember 11-i támadásokat is Szolejmáni és Irán nyakába varrná, szerinte ugyanis „segítette a szeptember 11-i Egyesült Államokban történt terrortámadásokat elkövető 12 terroristából 10 titkos utazását Afganisztánba." A valóságban viszont tizenkilencen voltak, tizenöt szaúdi volt, akik szunnita fanatikusok voltak, az iráni síiták (köztük így Szolejmáni) esküdt ellenségei. Trump hasonlóan hazug szólamokkal érvel: „Azért cselekedtünk tegnap, hogy megállítsunk egy háborút. Nem azért cselekszünk, hogy háborút indítsunk." Egy idegen és szuverén állam magas rangú tagjának felrobbantása természetesen háborús cselekedet, és Irán akként is kezeli azt. Ha Trump valóban háborút akarna megelőzni, háborús cselekedetek elkövetése és egy rendkívül szeretett hadvezér aljas kivégzése nem a legjobb módja annak, főleg mivel Irán nem jelentett direkt veszélyt Amerikára, és főleg nem az amerikai emberekre. Ezzel az Iránt súlyosan felbőszítő tettel viszont ez változhat, amit tudnak ők is: már felszólították az Irakban lévő amerikaiakat, hogy azonnal hagyják el az országot. Ennek ellenére a Hezbollah vezetője, Haszan Naszr Alláh világossá tette, hogy nem tekintik ellenségnek az amerikai embereket, és civilek támadásai „Trump érdekeit szolgálnák". Ebben van logika: jelenleg az amerikai és nyugati közvélemény nem támogat többségében egy háborút Iránnal, de ha most valamilyen komoly terrorcselekményben amerikai civilek halnának meg, ez változhatna. Ha a közvélemény nem számítana, nem hazudnának, így most egy forrófejű civileket célzó támadás valóban segítené őket. Ezt tisztázta Irán feje, Ali Hámenei is, aki szerint a „halál Amerikára!" Iránban immár gyakori szólam „azt jelenti, hogy halál Amerika uralóira. Nincs bajunk az amerikai emberekkel. A »halál Amerikára!« Amerika uralóira utal. Azokra utal, akik jelenleg hatalomban vannak." Miközben az amerikai jelenlegi elit (is) része azok hosszas sorának, akik hazudnak és megtévesztenek, Mike Pompeo külügyminiszter, aki egy elkötelezett „cionista keresztény", és aki szerint „Trumpot Isten küldhette, hogy megóvja a zsidó népet az Iráni veszedelemtől", pár éve így beszélt erről a hagyományról: „A CIA [Központi Hírszerző Ügynökség] igazgatója voltam. Hazudtunk, becsaptunk, loptunk. Ez olyan volt, hogy voltak egész kiképzéseink."
 Ami ezzel kapcsolatban az egyik elszomorító jelenség, az a „hazafias tömegek" pórázon vezetése. Azoké a tömegeké, akik mellüket döngetve azt hiszik, hogy hazafias dolog a világ túloldalán háborúskodni, miközben, szánalmas módon saját hazájukat vesztik el: a szexuálisan aberrált aktivizmus egyre terjed, jogilag szinte panaszkodni se lehet már egy transzvesztitára, aki a kisgyerekeiket „érzékenyíti" az iskolában, a határ tárva-nyitva, temérdek illegális és legális migráns özönlik be, és lassan kisebbségbe taszítják őket az országban, a világhálón a liberális-zsidó felületeken folyton cenzúrázásra és tiltásra kerülnek, a fegyvertartás egyre inkább szigorodik és a baloldali fősodrat célja annak a teljes betiltása stb. De ha bombázni kell idegen országokat, a melldöngetők hazafiasnak, amerikainak érezhetik magukat – észre se véve, hogy pont azok, akik az élén járnak a fenti országvesztésnek azok, akik egyedül az igazi hasznot húzzák itt is épp ezen „hazafiak" fiainak a fronton való szenvedéséből, halálából. Ennek a saját kihasználását büszkén élvező rétegnek a pórázon tartói azon „konzervatívok", akik az elmúlt évtizedekben a neokonzervativizmuson (amely egy közismerten zsidó mozgalom) és a „cionista keresztény" vonalon keresztül sikeresen hozzáforrasztották a zsidóságot és Izraelt a modern amerikai konzervativizmushoz – ezt láthatjuk Európában is a sok kóser „populista-nacionalista" párt képében. Amerikában ezt a népszerű evangelizmuson belüli cionista kereszténység megteremtése segítette, amit hazánkban a Hit Gyülekezetétől ismerhetünk, és amely ágazatot természetesen zsidó manipulációnak köszönhetjük. Az olyan neokonzervatív zsidó megmondóemberek, mint Ben Shapiro vagy Mark R. Levin mindent meg is tesznek azért, hogy az amerikai konzervatív hazafiasság elválaszthatatlan legyen az Izrael-párti cionizmustól, miközben amúgy nem érdekli őket „Amerika elbarnulása" a bevándorlás által, mert, bár ők öntudatos cionista zsidók, fehér konzervatív táboruknak a színvakságot hirdetik. Ez sajnos olyannyira sikeres, hogy a mai konzervatív fehér ember számára anticionistának lenni vagy Izraelt egyszerűen nem támogatni szinte már rosszabb, mint a transzvesztita gyerekek jelensége. Amerikában kikötött hazánkfia, Sebastian Gorka, aki Trump barátja, és aki előszeretettel pózol díszmagyarban, maga is tudja, kikhez kell dörgölőzni: „Szerintem – amint azt könyveim, beszédeim és interjúim igazolják –, Amerika az ember által alkotott legnagyobb nemzet, Izrael pedig az Isten által alkotott legnagyobb nemzet" – mondta a Jewish Pressnek. Ezzel pedig nem csak magyar nemzetét, de a választott hazáját is Izrael mögé sorolja a „hazafi". (Ugyanebben az interjúban mellesleg a Fidesz-kormány egyik kevés jó intézkedését, a gyerekvállalás támogatását ellenszenvvel kommentálja, mert szerinte a kormány ilyen szintű beleszólása az életünkbe „szocializmushoz és végül kommunizmushoz vezet"… Hogy az általa istenített Izrael hasonló gyerekvállalást serkentő állami támogatása neki tetszik-e, nem világos.) Egy olyan országban, ahol a modern hazafiságot az idegen érdek Stockholm-szindrómaszerű kiszolgálása jelenti, sajnos nem várható egy nagyobb nacionalista háborúellenes mozgalom, ami véget vetne mindennek, legalábbis egy olyan nem, ami anticionista és nacionalista is egyben, ami pedig pont szükséges lenne, hiszen az idegen érdek kiszolgálása a cionisták megvádolása és ellenzése nélkül nem igazán lehetséges. De a cionizmus támogatása iránt fogékony közvélemény még nem lenne elegendő ezen idegen érdek kiszolgálására, ahhoz kellenek a cionista felforgatók, aktivisták, politikai szereplők és oligarchák is. A jelenlegi Irán-ellenes agitálásban, mint az elmúlt 17 év közel-keleti beavatkozásaiban eleve, meg is találjuk ezeket.
 Trump árulása A 2016-os választásokkor Trump ígéretes jelöltnek tűnt, olyannak, aki az akkori politikai berendezkedésnek néha ellent tudott mondani, tematizált olyan dolgokat, melyek tabuk voltak a legmagasabb politikai körökben, némi „fehér reményt" hozott a mindig kiszámítható politikusi felhozatalba azáltal, hogy a mexikói-amerikai határra ígért falat, a migráció szabályozását, az illegális beözönlés megállítását, az illegálisok gyerekeinek a deportálástól való védelem (DACA) megszüntetését lobogtatta kampányszólamaiban, a közel-keleti háborúskodás csökkentését, katonák hazahozatalát ígérte, a mexikói bevándorlók bűnözéséről beszélt stb. Mindezek kimondására nagyon sok amerikai már egy falat kenyérként éhezett. Világos volt azonban a kevésbé naivak számára, hogy mindebből aligha lesz bármi is, ha meg is választják, de a Wikileaks által is bizonyítottan nyílt határokat akaró neoliberális Hillary Clinton, aki Izrael védelmében kész volt nekimenni Szíriának (és aki már bizonyította a háborúskodásra való hajlandóságát) semmiképp nem tűnt jobb választásnak. Ha Trump ígéreteinek csak 10 százalékát betartja, már siker lehetett volna elnöksége, főleg Clintonhoz képest. De még csak annyit se tartott be: ígérete ellenére kormányzása alatt a deportálások száma csökkent, még Obama is több illegálist toloncolt ki, mint Trump; a DACA kapcsán megválasztása után már az ellenkezőjét mondta, és minden maradt is, ahogy volt (ennek köszönhetően csak a 2019-es évben közel 400 ezernyi gyerekük született illegáliséknak, mely folyamatnak az eredménye pedig, hogy immár a 15 éven aluli amerikaiak többsége nem fehér); sőt, illegálisoknak amnesztiát adott inkább; az afrikai Botswanai Köztársaságban az ő nyomására legalizálták a homoszexualitást, mert az fontos egy amerikai „konzervatívnak"; s miközben a többnyire fehéreket sújtó opioidfüggőség és halálozási arányok krízise zajlik, addig a feketét alacsony munkanélküliségével és a zsidó veje által elért „börtönreform" keretében idő előtti több ezer színes bűnöző kiengedésével büszkélkedhet. A kampányának első számú ígérete, ami a határfal felépítéséről szólt, szintén csak üres szólam maradt, pár mérföldnyi kerítésjavítással, úgy tűnik, letudta az egészet: maradtak a szinte nyílt határok. Ennek ellenére a saját, főként fehér táborának és azok érdekeinek szembeköpése mellett egy bizonyos csoport érdekeit ígéretein felül is kiszolgálta. Az egyetemeken előforduló Izrael- és zsidóellenesség tiltásától Jeruzsálem fővárosként való elismerésén át a megszállt Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitás elismeréséig… És persze most az Iráni beavatkozás is egy zsidóknak tett gesztus. Amellett, hogy Trump egyik főtanácsadója cionista zsidó veje, Jared Kushner, akit „Izrael-párti irányelvek" kidolgozásáért dicsérnek, kormányának nemzetbiztonsági személyzetén belül a szintén zsidó Richard Goldberg feladata volt az Iránnal kapcsolatos irányelvek kidolgozása. Goldberg korábban az álságos nevű és Izrael-párti Alapítvány A Demokráciák Védelmére (FDD) alkalmazásában állt, ezen alapítványt olyan elkötelezett cionista zsidók pénzelik, mint Roland Arnall, Edgar M. és Charles Bronfman, Michael Steinhardt, Leonard Abramson családi alapja, Bernard Marcus, Paul Singer és Sheldon Adelson. Az FDD izraeli érdekek szolgálatát látja el Amerikában, élen jár az Irán elleni hangulatkeltésben, de információt is gyűjt Izrael-kritikusokról is a New Yorker szerint.
 Adelson, Marcus és Singer a három legnagyobb oligarcha Trump mögött az elmúlt években. Amint azt a külpolitikát elemző díjnyertes LobeLog portál írta 2019 nyarán: Trumpnak egy 259 dollármilliós oka van Irán bombázására – egy utalás a három oligarcha által Trumpra fordított addigi (ismert) összegre. Egy másik külpolitikát elemző portál így ír az Obama által kieszközölt és viszonylagos békességet jelentő atomszerződés Trump általi felmondásáról: Valóban, a mai népszerűtlen bejelentés talán pont az volt, amiért Trump két legnagyobb támogatója, Sheldon Adelson és Bernard Marcus, és amiért az egyik korai támogatója, Paul Singer fizetett, amikor anyagi súlyukat bevetették Trump mögött. Marcus és Adelson, akik szintén tagjai a likudista Republikánus Zsidó Koalíciónak, már eddig is részesült jelentős haszonban a befektetésükből: az USA teljes felsorakozása Izrael mögött, a jövőheti amerikai nagykövetség átvitele Jeruzsálembe, és a „megszállt terület" megnevezés hivatalos elhagyása a Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem kapcsán. Adelson maga volt Trump és a Republikánus Párt legnagyobb kampánytámogatója.
 Sheldon Adelson fanatizmusát jól mutatja, hogy pár éve Irán megfélemlítéséről beszélt egy az ország sivatagosabb részére ledobott atombomba által. Paul Singer pedig gazdasági könyörtelenségével fehér kisvárosokat zsigerel ki, országokat sodor csődbe, miközben zsidó és homoszexuális érdekérvényesítő szervezeteket pénzel. A Trumpért kampányoló, néha fizikailag is bántalmazott egyszerű fehér emberek semmit nem kaptak a nekik ígértekből, de legalább a pszichopata, fanatikus zsidó oligarchák elégedetten aludhatnak. A Politico Miként döntötte el Trump, hogy megöli az iráni Szolejmánit című cikkében arról olvashatunk, hogy az amerikai tisztviselők „olyan hírszerzésalapú értékelést" kaptak, amely döntéshozatalukat motiválta, Mike Pompeo szerint, bár hogy melyik hírszerzéstől, nincs kimondva, de a cikk „Egyeztetések Izraellel" részében ez világossá válik: Pompeo több telefonbeszélgetést folytatott az izraeli miniszterelnökkel, Benjámín Netanjahuval az elmúlt hetekben, ami arra utal, hogy Izraelt nem lepte meg a Szolejmáni elleni támadás. A szerda reggeli Görögországba való utazása előtt Netanjahu elmondta az újságíróknak Izraelben, hogy „folyamatos kapcsolatban vagyunk nagyszerű barátainkkal, az Egyesült Államokkal, beleértve a tegnap délutáni beszélgetést is. Világossá szeretném tenni: teljes mértékben támogatjuk az USA minden lépését, és teljes jogát a saját maga és állampolgárainak megvédésére."
 Az AIPAC hivatalos videóban büszkélkedik az amerikai politikai elittel, annak jobb- és baloldalával egyaránt ápolt közeli kapcsolatáról, befolyásuk erejéről: Hírdetés Netanjahu 2019 februárjában már beszélt abbéli vágyáról, hogy háború sújtsa Iránt, amikor a Twitter mikroblogon egy bejegyzésben arab országok kapcsán úgy fogalmazott, hogy „közös érdekünk háború Iránnal". Ezt később törölték és a „háború Iránnal"-t átírták „Irán elleni küzdelem"-re. A Háárec izraeli lap viszont 2019 májusában arról írt, hogy „ebben a konfliktusban [az USA és Irán között] Izrael reméli, hogy meg is eheti és meg is tarthatja a tortáját. Mióta Trumpot megválasztották elnökké két és fél évvel ezelőtt, Netanahu arra ösztökéli, hogy agresszívabb legyen Irán irányába, arra kényszerítve azt, hogy atomprogramja kapcsán visszalépegessen, és hogy megzavarja azt militáns szervezetek iránti támogatásában." Az egykori Moszad-elnök, Meir Dagan pedig a CBS News-nek úgy nyilatkozott, hogy az amerikaiaknak harcolniuk kellene Iránnal Izrael érdekében, mert Izrael fél egyedül megtenni azt. Ez úgy látszik, meg is történt, mert, bár az amerikai szenátust Trump és társai nem értesítették előre egy háborús tett elkövetéséről, Izrael tudott róla időben, számolt be róla a Los Angeles Times. Mindez nem meglepő, hiszen Szolejmáni már az izraeliek célkeresztjében volt, egy 2018. januári Háárec-beszámoló szerint Amerika rábólintott Szolejmáni kiiktatására Izrael által. Egy 2019. októberi Jerusalem Post-cikkben pedig a három főellenség között ott volt az iráni hadvezér is, a Hezbollah-vezér és egy palesztin vezér mellett. Egy Moszad-vezető, Yossi Cohen pedig pár hónappal az orgyilkosság előtt hencegett azzal, hogy Szolejmáni „kiiktatása nem lehetetlenség", mert az iráni férfi által felépített infrastruktúra „komoly kihívást jelent Izrael számára". Mindezek ellenére Netanjahu a minap úgy nyilatkozott, most, amikor a piszkos munkát amerikai csahosaik elvégezték, hogy „Szolejmáni orgyilkossága nem egy izraeli esemény, hanem egy amerikai esemény. Nincs hozzá közünk és nem kellene minket belekeverni." A „Csináld már ezt meg nekem!" klasszikus esete, amit aztán követ a „Nem én voltam, ő volt!". Az arab világ viszont tudja, hogy „ki volt az" valójában.
 Kászim Szolejmáni gyászmenetén végeláthatatlanul sok ember vonult fel, a tömegben egyesek izraeli és amerikai zászlókat égettek, mutatván, hogy a nyugati világot talán igen, őket mégse tudja félrebeszéléssel szédíteni a cionista hatalom… A meggyilkolt hadvezér lánya, Zeinab Szolejmáni is világossá tette, hogy átlátja a helyzetet: „Te őrült Trump, a tudatlanság jelképe, a cionisták szolgája, ne hidd, hogy apám meggyilkolása mindennek véget vet!" – mondta. (Mellesleg szír keresztények is gyászolják Szolejmánit, hiszen Aleppóban például őket is védte az Iszlám Államtól.) Nem új jelenség a zsidó háborús uszítás Az arab világban az amerikaiak zsidó proxyként való használata olyan közismert, hogy már 2004-ben arról számolt be a New York Times, hogy az irakiak miként azonosították az amerikaiakat a zsidókkal, mintha nem is lenne különbség – és sajnos bizonyos szempontból valóban nem sok van, főleg a Közel-Keleten: A minap az iraki közhangulatról beszéltem a CBS News „60 Perc" műsorából ismert Scott Pelleyvel. Épp most tért vissza az ottani forgatásról és mondott valami felkavarót. Scott körbekérdezte az irakiakat az utcán arról, hogy miként nevezik az amerikai katonákat – azon töprengve, vajon adtak-e nekünk olyan becenevet, mint ahogy mi a nácikat „krautnak", a vietkongokat „Charlie-nak" neveztük. És mit hallott? „Sok iraki annyira bizalmatlan az amerikai erők kapcsán, hogy beceneveket találtak ki katonáinknak" – mondta Scott. „Az amerikai katonákat »a zsidóknak« nevezik, úgymint »ne menj oda, a zsidók felállítottak egy úttorlaszt!«." Ez nem lephet meg senkit, tekintve, hogy már idejekorán kijelentette egy Bush-tanácsadó, a zsidó Philip Zelikow, hogy az iraki háborút Izrael érdekében történt. „Miért támadná meg Irak Amerikát, vagy vetne be atomfegyvereket ellenünk? Elmondom nektek, szerintem mi a valós fenyegetés, és tulajdonképpen az volt már 1990 óta – ez az Izraelt érintő fenyegetés" – mondta Zelikow 2002. szeptember 10-én a Virginia Egyetemen. Hozzátette: „És ez az a fenyegetés, amit nem nevezhetünk nevén, mert az európaiakat nem érdekli mélyen ez a fenyegetés, elmondom nektek őszintén. És az amerikai kormány nem akar erre támaszkodni túlságosan retorikailag, mert nem egy könnyen eladható dolog." Valóban: Szaddám Huszein Bushnak „hatalmas olajüzletet ajánlott, hogy elkerülje a háborút", de Bush azt elutasította, írta már 2003-ban a The Telegraph. Nem véletlen, hogy cionista zsidók, és nem gáztársaságok vagy olajtársaságok vezetői lobbiztak a háborúért, hogy az Izrael számára „fenyegetést" jelentő Huszeint kiiktassák és átrajzolják a Közel-Kelet térképét egy Izrael-barátra. Hasonlóan a jelenlegi Trump-kormányban se olajsejkek, hanem zsidó oligarchák, nem olajcégek, hanem fanatikus cionisták és Izrael az, akiket az irányelvek és hangulatkeltés mögött találunk. De ha a józan analízis nem lenne elegendő, Trump világossá teszi mindezt ma már, nem úgy, mint Bush idejében az akkori vezetők. A Jerusalem Post így idézi az amerikai elnököt egy The Washington Post-interjúból: „Az olaj egyre kevésbé ok a Közel-Keleten maradásra, mert most több olajat termelünk, mint amennyit valaha is termeltünk. Elértük azt a pontot, amikor már nem kell a Közel-Keleten maradnunk. Az egyetlen ok a maradásra Izrael." Ennek ellenére persze az olaj és egyéb stratégiai szándékok számítanak, mert ha hasznot lehet húzni valamiből, és a befolyást lehet erősíteni egy térségben, akkor ez is szempont, de úgy tűnik, minden ilyen szempont a cionista érdekek szűrőjén kell átmenjen egyben. Ez a cionista birodalomépítés az, amire már 2001 előtt Oszáma bin Láden is hivatkozott Amerika-ellenessége okaként. Az akkori Bush-féle hazugság az volt, hogy „a terroristák utálnak minket a szabadságunkért", ennek ellenére bin Láden világosan fogalmazott (amit persze Bush is nagyon jól tudott, de a valódi ok „nem egy könnyen eladható dolog"): Az amerikai elnök és kormánya a zsidó cionista lobbi hatása alatt áll Amerikában, akik az amerikai embereket abba hajszolják, hogy azt tegyék, amit Izrael nem tehet. Senki sem fél most Amerikától. Látta a tömeges demonstrációkat Damaszkuszban és Kairóban. [A támadás] agresszió volt Irak kapzsi emberei ellen, nem az iraki rezsim ellen – melyet az amerikaiak és britek támogattak az Irán elleni háborúban. Senki sem beszélt Irakról, mikor az vegyi fegyvereket vetett be a kurdok ellen a 80-as években, és senki sem mond semmit az izraeli tömegpusztító fegyverekről. El akarják pusztítani Irakot most, mert meg van benne a potenciál, hogy felelősségre vonja Izraelt. (Newsweek, 1999. január 10.) Bin Láden szerint, amit mi terrorizmusnak tartunk, az csupán annyi erőszak, amennyire szükség van ahhoz, hogy az amerikai emberek figyelmét felkeltsék. Szándéka az, hogy rávegye az amerikaiakat, fontolják meg, megéri-e az ígért vérontás Izrael további támogatásáért. (Esquire, 1999. február; további idézetek és elemzés itt.) De nem kell két évtizedet visszamenni, 2019 decemberének elején az amerikai Pensacolában egy (nem iráni, hanem az Amerikával szövetséges államból származó) szaúdi vitt végbe egy terrortámadást a katonai bázison, aki a sors iróniájaként, pilótának tanult (ahogy több szaúdi társa is 2001-ben). Mohammed Saeed Alshamrani, az elkövető, aki három embert megölt, maga is Amerika Izraellel való viszonyát sérelmezte a hátrahagyott nyilatkozatában.
 2007-ben a zsidó Wesley Clark nyugdíjazott tábornok és a NATO egykori főparancsnoka beszélt arról, hogy a közel-keleti beavatkozások geopolitikai stratégiák eredményei: Úgy tíz nappal szeptember 11 után átmentem a Pentagonon és láttam Rumsfeld államtitkárt és Wolfowitz államtitkár-helyettest. Lementem a lépcsőn, hogy köszönjek pár embernek az Egyesített Vezérkarban, akik egykoron velem dolgoztak, és az egyik tábornok behívott. Azt mondta, „uram, jöjjön, beszélnünk kell". Azt mondtam, „nos, ön túl elfoglalt". Azt mondta, „nem, nem". Hozzátette, „meghoztuk a döntést; harcba szállunk Irakkal". Ez szeptember 20-án, vagy akörül lehetett. Kérdeztem, „harcba lépünk Irakkal? Miért?" Azt felelte, „nem tudom". Mondta, „gondolom nem tudják mi mást tegyenek". Így hát kérdeztem, „nos, találtak valami információt, ami Szaddámot az al-Káidához köti?" Azt mondta, „nem, nem". Hozzátette, „nincs semmi ilyesmi új dolog. Csak elhatározták, hogy harcba szállnak Irakkal. Gondolom ez olyasmi, hogy nem tudjuk, mit tegyünk terroristákkal, de van egy jó hadseregünk és le tudunk szerelni kormányokat". És hozzátette, „gondolom, ha az egyetlen dolog, amid van, egy kalapács, minden probléma úgy kell kinézzen, mint egy szög". Aztán pár hét múlva újra láttam, akkor már bombáztuk Afganisztánt. Kérdeztem, „még mindig harcba szállunk Irakkal?", és erre azt felelte, „ó, ez még rosszabb". Odanyúlt az asztalára. Felvett egy köteg papírt. Azt mondta, „épp most kaptam ezt fentről" – ez alatt a Honvédelmi Minisztérium irodáját értette – „ma". Majd folytatta, „ez egy feljegyzés, mely leírja, miként fogunk hét országot kiiktatni öt év alatt, Irakkal kezdve, aztán Szíria, Libanon, Líbia, Szomália, Szudán, majd végül Irán." Kérdeztem „ez titkosított?" Azt mondta, „igen, uram". Mondtam erre: „nos, akkor ne mutassa meg nekem". (Továbbiak itt, vagy videó itt és itt.) A Clark által hivatkozott lista tulajdonképpen egy 1996-os tervezeten alapult, melyet Netanjahunak készítettek Egy tiszta szakítás: Egy új stratégia a birodalom biztosítására címmel, fő felelősei zsidó neokonzervatívok voltak, mint Richard Perle, Douglas Feith, David Wurmser, Meyrav Wurmser és Robert Loewenberg. Perle és Feith a 2003-as közel-keleti hadműveletek fő felelősei is egyben, többek között (mint a Clark által említett Paul Wolfowitz stb.). A zsidóság történelmi jelenléte a nyugati civilizáció országaiban a hazugságok, átverések, manipuláció és hatalomszerzés hosszas története, de hogy a fentebb felvázoltakhoz hasonló pár történelmi példát is nézzünk a közelmúltban leközöltekről, érdemes megismerkedni Alexander Kordával és Eric Maschwitzcel. 2019 októberében közölt le írást a New York Post A hamis hír, ami az Egyesült Államokat belesodorta a második világháborúba címmel, mely az iráni helyzet kapcsán is aktuális ismét, nem csak azért, mert az egyik főszereplő zsidó, de azért is, mert a mai konfliktus is könnyen végződhet egy hosszas háborúval: 1941. október 27-én Franklin Delano Roosevelt elnök a The Mayflower Hotel porondjára lépett Washingtonban, hogy a haditengerészet napjának alkalmából szóljon. Britannia éppen náci ostrom alatt állott, Roosevelt pedig azt szerette volna, ha az Egyesült Államok csatlakozik a harchoz. Az amerikai közösség nem volt efelől meggyőződve. „Van a birtokomban egy titkos térkép, melyet Hitler kormánya készített. Ez Dél-Amerika és részben Közép-Amerika térképe, úgy ahogy Hitler szeretné azokat átrendezni" – mondta Roosevelt a megdöbbent összegyűlteknek. Az elnök aztán bemutatott egy másik német dokumentumot, mely a világ vallásainak eltörlésére tett ígéretet. A reakció robbanásszerű volt, de a tények nem. Se a térkép, se a vallási kinyilatkoztatás nem volt valódi. A cikk aztán egy új, a történetet részletesen bemutató könyvre hivatkozva elmondja, hogy egy kémcsoport hamisításokért felelős része, melyet a zsidó hollywoodi dalszerző Eric Maschwitz vezetett, miként segített a németellenes uszításban: „Csupán két nap alatt Maschwitz és csapata előállítottak egy tökéletes térképet, még a nácik által használt tintát is felhasználva." Nem világos, hogy Roosevelt tudta-e, hogy hamis mindez, vagy sem, de a zsidó manipuláció sikeres volt, mint azt már a történelemből tudjuk. Ahogy ma Irán kapcsán azzal idéznek elő háborús helyzetet, hogy „amerikaiak megölésének tervét" emlegetik célpontjuk kapcsán, úgy annak idején is hasonló ijesztgetés volt hatásos. Olyannyira, hogy a mai napig hallhatjuk időnként a magyarázatot: „az amerikaiaknak azért kellett csatlakozniuk a háborúhoz, hogy elejét vegyék az őket érintő hitleri terveknek". Egy testvérnépre uszítani egy népet hazugságokkal aljas dolog, és itt ez tragikus is egyben, mivel abból nem az amerikaiak, hanem hosszútávon a zsidók húztak hasznot, akik a hazugság terjesztésében elöl jártak…
 A Zsidó Krónika 2019 szeptemberében pedig emígy mutatott be nekünk egy már szinte elfeledett, de a hazug manipulációban jeleskedő zsidót: A BBC Four dokumentumfilmje bemutatja, miként játszott a Winston Churchill és egy zsidó filmproducer közötti barátság nagy szerepet Amerikának a nácik elleni harc melletti meggyőzésében. Mr. [Alexander] Kordát egy kémmisszióra küldték Hollywoodba, annak céljával, hogy Amerikát a háborúba vonzza – látványos eredménnyel. A dokumentumfilm feltárja, hogy Churchill, akit minden bizonnyal a leginkább érdekeltek a filmek minden más történelmi politikusnál, miként használta a filmeket politikai eszközként. Charles Drazin, Mr. Korda életrajzírója szerint a producer, aki Magyarországon született a 19. század végén, kulcsfigurája volt Amerika meggyőzésének a nácik elleni harcot illetően. Az egyik módja Mr. Churchill Mr. Korda általi megsegítésének az volt, hogy megengedte egy brit kémnek, hogy a stúdiójának dolgozzon 1935-ben. Az illetőt Ausztriába küldték, onnan jelentett a kormánynak. De az igazi „fegyverei" Mr. Kordának a filmjei voltak. Az 1930-as évek végére nagyon híres volt és filmjeit világszerte nézték, ezt Mr. Churchill lelkesen felhasználta. Mr. Drazin szerint: „Elkészítette a Lady Hamilton [That Hamilton Woman] című filmet 1940 elején, és a fő cél az volt, hogy az USA a Szövetségesekhez csatlakozzon. Filmjeinek üzenete az kellett legyen, hogy Hitlert le kell győzni." A megtévesztés és hazugság módszereivel gój népeket egymásnak ugrasztó zsidóság állítólag csak egy történelmi sztereotípia, de Irán és az egész közel-keleti geopolitika kapcsán ma is ez rajzolódik ki előttünk Izrael és a nemzetközi zsidó szereplők kapcsán, akik a folyamatok minden részének az élén állnak. A fenti két történet (és sok egyéb) alapján a kiváló amerikai hazafi Charles Lindbergh, akit a Wikipédia „pilóta, író, feltaláló, felfedező és környezetvédelmi aktivista"-ként mutat be, híres 1941. szeptember 11-i beszédében, bár udvariasan, de határozottan rámutatott a zsidóság háborúpárti aktivizmusára. Lindbergh jelmondata volt, hogy „Amerika mindenek előtt!" (America First), ami egyben Trump 2016-os kampányának is az egyik jelmondata volt, ironikus módon. Panaszkodtak is emiatt a zsidók, annak „antiszemita" történelmi áthallása miatt, de ma mindez üres szólam, és a „hazafiság" úgy tűnik idegen érdek kiszolgálását jelenti, ameddig az nemzeti színekbe van csomagolva…
 Lindbergh annak idején felismerte, hogy a háborút szító egyik fő csoport meg nem nevezésével azok erejéhez járulna hozzá, ahogy ma a zsidó háborús izgatás és manipuláció zsidó jellegének meg nem nevezése nélkül nekik megint mások vére és harca hozhat hasznot, a megnevezhetetlenség biztonságos homályában maradva. Szabályszerűségnek tűnik, hogy ha egy párt vagy mozgalom nem világosan „antiszemita", az idővel „szemita" lesz, és zsidó érdekek mentén fog akarni érvényesülni. A zsidók mindig, minden korszakban újra és újra kivívnak maguknak olyan helyzeteket, amelyekben állást kell foglalni, és aki nem foglal el egy nyíltan zsidóellenes állást, az belekényszerül abba a kóser politikai és morális keretbe, amit a zsidók szabnak. A zsidó befolyás egy olyan komoly befolyás, amit nem lehet sokáig kerülgetni, annak ráhatása a mi érdekeinkre és életünkre olyan szintű, hogy azt kerülgetve csak asszisztálunk annak térnyeréséhez. Innen tovább Irán január 7-én, kedden este több rakétával támadott két Irakon belüli amerikai katonai bázist. Ezen sorok írásakor úgy tudni, hogy a támadásban nem halt meg senki, ami ha igaz, bizonyára nem véletlen. De ennyi lesz-e a válasz? Kétséges. Egy gerinces nép se tűrné, hogy imádott hősüket aljas mód megöljék, és még hazudjanak is róla. Nehéz elképzelni, hogy komolyabb válasz nélkül hagyna Irán egy ilyen súlyos támadást, hogy mindössze két bázis bombázásával megelégednének válaszként egy szinte szentként tisztelt vezető elvesztésére, de ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben jelenleg. Már több iráni vezető világossá tette, hogy a bosszú nem marad el, de kérdés, hogy ez tekinthető-e egy jelképes bosszúnak, mely ugyanakkor szándékosan nem ölt meg senkit (legalábbis láthatóan nem az volt a cél), és ezzel egyúttal megkönnyíti Amerikának a kivonulást, nem adva túl komoly okot a válaszcsapásra, vagy csak egy kisebb előszele lehet-e ez a nagyobb csapásoknak. Ali Hámenei legfelsőbb vezető a kedd esti akció kapcsán ezt mondta: „Csak egy pofont adtunk nekik tegnap este. A megtorlás, ezek a katonai akciók, nem kárpótolnak a helyzetért. Ami fontos, hogy megszűnjön Amerika jelenléte." Hogy a Szolejmáni elleni támadáson felbuzdulva Irán létrehoz-e atomfegyvert, hogy Oroszország miként pozicionálja majd magát egy talán elmérgesedő helyzetben, hogy Amerika a jelenlegi fenyegetések ellenére próbál-e majd kihátrálni egy komolyabb konfliktusból, hamarosan kiderül, mindenesetre egy háború Iránnal súlyosabb lenne, mint az eddigi 17 év, ha úgy alakul. Mindez persze ismét temérdek menekültet és migránst zúdítana majd Európa nyakába, mert az ottani harcoknak mindig van egy ilyen vetülete is, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, akkor se, ha a nyugati, cionista pórázon tartott eliteket ez nem érdekli. Az iráni Forradalmi Gárda a kedd esti bombázás kapcsán ezt a nyilatkozatot tette: „Nem választjuk el a cionista rezsimet [Izraelt] az Egyesült Államoktól ilyen bűnök esetén. Azt javasoljuk az amerikai embereknek, hogy kérjék az amerikai katonák visszahívását, és hogy ne hagyják, hogy a növekedő gyűlölet még több katonájuk életét követelje."
Forrás:kuruc.info Tovább a cikkre » |
| You received this email because you set up a subscription at Feedrabbit. This email was sent to you at partizaninfo@gmail.com. Unsubscribe or change your subscription. |
2020. január 9., csütörtök
FB-RSS feed for Kiss Balázs: Trump árulása.
FB-RSS feed for Kiss Balázs: Állítólag a közismert, háttérben meghúzódó jól szervezett rossz szándékúak hamisítják ezt a vallást is, már jó ideje. Miért ne volna lehetséges...
FB-RSS feed for Kiss BalázsFB-RSS feed for Kiss Balázs |
Állítólag a közismert, háttérben meghúzódó jól szervezett rossz szándékúak hamisítják ezt a vallást is, már jó ideje. Miért ne volna lehetséges... Wednesday 08 January 2020 08:53 PM UTC+00  Megjelent a Kvintesszencia Kiadó gondozásában egy új Korán fordítás, ami a mai időkben meglehetősen merésznek, sőt, provokatívnak tűnhet. Mindazonáltal a nem vallásellenes, Istenfélő és Istent kereső emberek számára akár ajándék is lehet. Az eddig értelmetlen és értelmezhetetlen, olykor keresztényellenes éllel és félrefordításokkal megjelenő kiadások után igazi friss levegőt hozhat a magyar szellemi életbe ez a mű. "Minden lélek megízleli a halált. De csak a Feltámadás Napján kapjátok meg a teljes fizetséget mindazért, amit cselekedtetek. Aki akkor távol tartatik a pokol tüzétől és bebocsáttatik a Paradicsomkertbe, azé lesz a végső győzelem. Az evilági élet csupán csalóka csábítás és múló élvezet." (3:185) Az ateistává vált modern nyugaton megengedhetetlen mulasztás, hogy a szellemi törekvő legalább bizonyos mértékben ne ismerje a világvallásokat és azok szent könyveit. Az abszolúttá vált, hazug médiatematizáció alatt szenvedő társadalomban csak úgy lehet túlélni és autonóm módon véleményt kialakítani, ha mi magunk járunk az igazság után, és vesszük a fáradtságot a valódi megismerésre. Az iszlámról és annak szent könyvéről, a Koránról mindezidáig annyi ferdítés, blődség és vád hangzott már el, hogy néhány agyament, vallásellenes cikk elolvasása után megfogadtam, hogy csak azért is elolvasom a Koránt, mert felettébb gyanúsnak tűnt, hogy olyan tanításokat tulajdonítanak neki, hogy ki kell irtani a keresztényeket, a nőket rabszolgaként kell tartani, sőt egyenesen az, hogy életében minden muszlimnak meg kell ölnie legalább egy embert. Spoiler: ilyenek azonban nincsenek benne… Az iszlámmal kapcsolatos démonizáció mára odáig jutott, hogy a jelen sorok írója is elgondolkozott azon, hogy egyáltalán megírja-e a recenziót, mintegy feltéve a kérdést, hogy "hiányzik ez nekem?". A Koránról vagy az iszlámról nem elítélően írni, manapság sokak szemében felér egy árulással. Ez a hozzáállás alapvető alulinformáltságból vagy téves információkból fakad, és egy kiterjedt vallásellenes propaganda következménye. Az iszlámellenes hangok túlnyomó többségükben nyugodtan lehetnének keresztényellenesek (vagy bármilyen másik vallás elleniek) is, amennyiben a kereszténység valóban jelen lenne a mindennapi, hétköznapi életünkben. De mivel nincs jelen, ezért ezt az általánosan vallásellenes erők pillanatnyilag békén hagyják, és csak akkor támadják, ha megpróbálja néhány partikuláris téma mentén érvényesíteni álláspontját. Ugyanis "Nyugat" jelenleg ateista és egyre erőteljesebben hagyományellenes, vagyis modern, s olyannyira szekuláris, hogy a vallást a négy fal közé, a magánszférába száműzte. Ha és amennyiben a kereszténység újra erős lenne és a keresztényi tanítások, parancsolatok kiterjednének a hétköznapokra is, akkor akik most az iszlámot támadják, azok nagy valószínűséggel az "elnyomó" kereszténységet ugyanúgy szapulnák, sőt, üldöznék. Ha a keresztény tanításokat betartanánk például az általános viselkedésben, az oktatásban, a ruházkodásban (a fejkendő viselését például Szent Pál írja elő a nők számára lásd: I. Kor 11:6), vagy a nemi szerepekben, illetve a homoszexualitás és egyéb deviációk meg nem tűrésében, miként korábban évszázadokon át a keresztény világban, akkor ugyanolyan vehemens támadásokat kapna a kereszténység is, mint az iszlám. Jelenleg viszont az a szomorú helyzet, hogy az átlagember számára minőségileg semmi különbség nincs mondjuk a május 1-jei, kommunista szünnap és a karácsonyi "szünnapok" között. Lenne itt felháborodás, ha keresztényi alapon lenne meghatározva a szórakozás módja és időpontja, vagy visszafogva a mértéktelen, évi 365 napi hedonizálás. Különösnek tűnhet, de az iszlám és a Korán tanulmányozása során megérthetjük, hogy a modern világ mekkora pusztítást vitt véghez Európában. Például abban a tekintetben, hogy a vallás hiányában milyen hatalmas űr keletkezett, s amit csak akkor érthetünk meg, ha egy élő, valamilyen értelemben még szervesen jelenlévő, társadalmi szinten is működő formáját hajlandók vagyunk tanulmányozni. Ha megértjük az iszlám erejét, ha megértjük, hogy miért is akarják a föld színével egyenlővé bombázni a demokrácia mázának égisze alatt, akkor talán megértjük, hogy milyen módon is lehetne az istentelen Európában újra feleleveníteni a kereszténységet. Hatalmas tévedés, miszerint a Korán szellemisége a kereszténység elpusztítását irányozza elő Európában. Az eredeti üzenete ismeretének fényében válik értelmezhetővé az is, hogy ami ma történik, miként értelmezendő, és miféle iszlám köntösébe bújt jelenség tűnt fel kontinensünkön. Erről már bővebben szóltunk (lásd itt), de most csak annyit jegyzünk meg, hogy ha Európában erős és hiteles kereszténység lenne, akkor semmilyen más vallás nem lenne számottevő. Történelmi tanulság, hogy minden dekadenssé, elkorcsosuló, eluttalanodó (deviánssá vált) birodalomban az eredeti vallás meggyengülésével megjelenik egy másik vallás. Szent Korán, Baranyi Tibor Imre (ford. szerk.), Kvintesszencia Kiadó, Debrecen, 2019. Mára az iszlámellenességnek álcázott vallásellenesség odáig jutott, hogy egyes pártpropagandisták szerint vannak felvilágosodásnak védendő ideái, amire rátör az iszlám (lásd itt) Az igazság az, hogy a "felvilágosodás" (inkább elsötétedés) tette tönkre Európát és okozta a kereszténység háttérbe szorulását, teret nyitva más vallásoknak… Az pedig a primitívség legmagasabb foka, amikor az iszlámot, mint egy egységes entitást kezelik egyesek. Ha így volna, akkor nem állították volna meg a siíták az "Iszlám Államot" pont a napokban meggyilkolt Szulejmáni tábornok vezetésével és a kereszténybarát Hezbollahhal. Ez a téma is szétfeszíti jelen írás kereteit, de azért világítsunk erre is rá, mint ahogy arra is, hogy a politikai, társadalmi kérdések nem feltétlenül vallási kérdések. Amikor védelmünkbe vesszük az eredeti iszlám hagyományt tradicionális keresztényként, akkor kizárólag annak vallási voltát, Isten megnyilatkozásának egyik formáját védelmezzük, nem a modern politikai iszlámot, főként nem az etnikai bevándorlást, vagy nem egyéb hatalmi és társadalmi érdekeket vizsgálunk. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy egyes iszlám országoknak expanzív törekvései voltak és vannak, de ezek alapján megítélni az eredeti iszlám hagyományt akkora tévedés lenne, mint kereszteshadjáratként tekinteni az USA demokráciaexportjára és terrorbombázásaira. Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországra, és Európa számos más országába eddig egyáltalán nem jutott el a Korán üzenete. És ez talán nem is véletlen, hiszen ez bizonyos erőknek elemi érdeke. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nem csak az előítéletek miatt nem olvassák a magukat vallásosnak mondó, és egyébként érdeklődő emberek a Koránt, hanem azért sem, mert a legelterjedtebb fordítások jórészt értelmetlenek, többségében nyelvi szörnyszülöttek, amelyekben ráadásul olykor még keresztényellenességgel is találkozunk, főleg a csatolt kommentárokban, miközben magában a Koránban kizárólag hamisan belemagyarázva jelenik meg más vallásokkal szembeni intolerancia. Egyes magyar Korán kiadásokban ráadásul ezek a kommentárok alig különíthetőek el a tényleges és valós Korántól. Eddig többféle alapról jelentek meg Korán fordítások magyarul. Az első a nyílt keresztény apologetika háttérszemlélete által meghatározott interpretáció, Kassán került kiadásra a tizenkilencedik század első harmadában, amely bűnös „riválisként" tekint az iszlámra, s pamflet-szerű, lekicsinylő hangulatot áraszt. Létezik azután ateista tudományos alapú szövegkritikai fordító- értelmezés, valamint ismeretes háromféle, modern muszlimok által szült, nyelvi problémákkal küszködő, kínos magyarságú és belterjes hangulatot árasztó próbálkozás, amelyeket különböző külhoni muszlim csoportosulások és országok finanszíroztak nagy buzgalommal, de általában igen szerény tárgyi és nyelvtani tudás birtokában. Ezek közül van, amely hagyomány tafszírral (magyarázattal) jelent meg, s van amelyik úgynevezett „tudományos" kommentárral, s van amelyik teljesen olvashatatlan stílusban. A szerző által összevetett Korán kiadások (lásd a lábjegyzetekben) Igazából semmi meglepő nincs abban, hogy magyarul is új kiadást ért meg ez a szent irat. A Kvintesszencia Kiadó, és maga a fordító, Baranyi Tibor Imre is számos vallási témájú könyvet fordított magyar nyelvre, rendezett sajtó alá az elmúlt huszonöt évben. Ennek ismeretében várható volt ez a Korán fordítás, sőt, azt lehet mondani, hogy ma Magyarországon csak ez a kiadó és a kiadó körüli szellemi műhely az, ami le tud hitelesen fordítani egy szent szöveget, hiszen témaismeret, a szimbólumok hagyományos világának dekódolása és a szimbolikus látásmód, az egyetemes tradicionális (hagyományos) és valóban vallási létszemlélet is elengedhetetlenül szükséges ehhez, nem csak nyelvtudás és a magyar nyelv irodalmi szintű ismerete. Modern szemlélettel nem lehet tradicionális szövegeket fordítani. Pontosabban lehet, csak éppen az eredmény óhatatlanul szövegtorzítás, sőt, hamisítás lesz. Hírdetés A Kvintesszencia Kiadó által gondozott kiadásban nincsenek kommentárok, hogy maga a mű tiszta valójában érvényesüljön. Csupán minimális magyarázattal lett ellátva a szöveg, éppen annyi, amennyi szükséges, de nincs hiányérzetünk: a fordítás magáért beszél, tökéletesen érthető, vagyis mondhatni, maga a szöveg a magyarázat is. Kérdések itt is felmerülhetnek, ami magának a szövegnek a mélységéből természetszerűleg következik, főként azoknál, akik kevésbe jártasak a tradicionális szent szövegek, s azon belül különösen az iszlám világában. Ezek egy része olyan jellegű kérdés, ami az iszlám világban sincs egységesen megválaszolva, illetve másképp értelmezik a siítáknál, szunnitáknál vagy a különböző vallásjogi iskoláknál. Minket ezek a részletek nem feltétlenül kell, hogy érdekeljenek, hiszen nem betérni szeretnénk, nem muszlimként olvassuk a művet, jóllehet a kiadás e tekintetben is hiteles alapot szolgáltat. Magának a Koránnak a helyes értelmezését segíti a melléklet, egy komoly tanulmányt tartalmazó füzet, ami láthatólag az egyéni értelmezés vádját elkerülendő nem került bele magába a kötetbe, s főleg megvilágító szempontokat ad meg, s elsősorban nem tartalmi magyarázat. Segít értelmezni ezt a szent szöveget, de olyan alapelvek tisztázásával, ami egyébként bármelyik más vallási szöveg értelmezésében is segítségül szolgálhat. A fordító egyébként megjelöl számos hittudóst és kommentátort, akik műveinek áttanulmányozásával és segítségével fordította a Koránt. Ezek listája itt található a tartalomjegyzékkel együtt (szintén itt rendelhető meg). A Koránnak is az a fő üzenete dióhéjban (a mélyebb metafizikai összefüggéseket nem kifejtve), ami minden tradicionális vallás szent iratának és könyvének: meg fogsz halni, a halálodban nem fognak segíteni az addig felhalmozott anyagi javak, sőt, ezek imádása és bálványozása hátrányosan érinti a halál utáni lehetőségeket. A halál után van élet, aminek milyensége azon múlik, hogy mennyire éltél Istennek tetsző életet. Ez örömhír (evangélium) az ember számára, hiszen a halál mélységes problematikáját nemcsak pusztán pszichológiailag oldja meg, tehát nemcsak megnyugtatja az önnön elmúlásán aggódó embert, hanem valódi válaszokat is ad az élet és halál kérdéseire, amely elfogadásához persze elengedhetetlen a hit. Az összes tradicionális vallás üzenete ez, azonban az üdvözülés (paradicsomba jutás) útja különböző, így természetesen a megvalósuló formák különbsége is látványos lehet. Mielőtt rátérnénk a konkrétumokra, vegyünk figyelembe még egy fontos tényt a Koránról, és az egész iszlámról. Az iszlám az ábrahámi vallások betetőződéseként tekint magára, mint ami kiigazítja (nem eltörli) nemcsak a zsidó, hanem a keresztény vallást is, körülbelül úgy, mint ahogy a kereszténység tette korábban azt a zsidó vallással. Ennek alapján a Korán messzemenőkig tisztelettel szól Jézusról (1), Máriáról és a korábbi prófétákról. A Korán és a mai iszlám azonban nem egy és ugyanaz. A Korán a lényeg, az iszlám a járulék, vagy ha úgy tetszik, a Korán az alapelv, az iszlám és a muszlimok a folyomány vagy következmény, amely utóbbi olyan, amilyen. A mai iszlám kései fejlemény, számtalan felekezet és irányzat gyűjtőhelye, amelyek természetesen nem mentesek torzulásoktól, sőt deviációktól és bizony vannak egészen súlyos, antitradicionális tévutak is az iszlámon belül, amilyen a wahabizmus vagy a tafirizmus. (Más kérdés, hogy ezek többnyire nyugati inspirációra születtek vagy szöktek szárba.) Ilyenformán a mai iszlám korántsem egységes a tradicionálisan vallásos, nem csak névlegesen keresztények megítélése tekintetében sem: kérdés, hogy mennyire tekinti az iszlám igazhitűeknek, vagy egyáltalán fogadja el vallásosnak azokat a keresztényeket, akik megtartották hitüket, nem váltak bálványimádókká és gyakorlati materialistákká. Nyilván a radikális, "új irányvonalas" iszlám irányzatok teljes mértékben elutasítóak minden más vallással szemben, míg főleg a siíta és egyes szunnita felekezetek megengedőbbek. Ilyen alapon tekinthető kereszténybarátnak a siíta Hezbollah, mint ahogy már fentebb jeleztük. (Lásd ezt a videójukat, vagy ezt, Jézusról) Mondanom sem kell, hogy a Korán alapján a zsidó vallás eléggé egyértelmű megítélés alá esik, és bár a Korán nem antiszemita, a zsidók eltévelyedéseit kérlelhetetlen szigorúsággal ostorozza. A Kvintesszencia Kiadó által kizárólag saját, magyar finanszírozásból most kiadott Szent Korán nagyszerűsége először akkor mutatkozik meg számunkra, ha azt más magyar fordításokkal összevetjük. Megnéztem azokat a verseket, amik azt mutatják be, hogy mit mond azokról a hívekről, akik az ábrahámi vallás más formáit követik? A különböző kiadások között óriási eltérések vannak. A már korábban említett Kassai és nyíltan iszlámellenes „fordításokkal" nem is foglalkoztam az összevetés szintjén, azok kritikán aluliak. Leginkább a szaúdi (2) és a Halima-féle „török" fordítással (3) vetettem össze, néhány szöveghelyet a Serdián Miklós György (4) fordítással is összehasonlítottam. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a szaúdi kiadás a leginkább keresztényellenes és egyébként teljesen logikátlan hivatkozásokat teszi. A Halima-féle fordítás csak egy fokkal jobb. A Serdián áll legközelebb a Baranyi-féle fordításhoz. Döbbenetes látni, hogy a szórendek változtatásával hogyan nyer teljesen más értelmet az adott szöveg. Egy példa: a 4:44-es versben az áll a Baranyi-féle fordításban, hogy vannak, akik kaptak egy részt a kinyilatkoztatásból, ám tévelygésre cserélték azt. A szaúdi kiadásban viszont az szerepel, hogy egy részt kaptak az "Írásból", ám az maga a tévelygés, azt vásárolták csak meg (és még be is toldja, hogy a zsidókról és a keresztényekről van szó, ha nem lenne egyértelmű.) Természetesen számtalan ehhez hasonló, hol nagyobb, hol kisebb, főleg értelmezésbeli és esztétikai eltérést lehet találni a korábbi magyar nyelvű kiadások között, de ezek részletes elemzése szétfeszíti ezen rövid bemutató keretét, pusztán rá akartunk világítani a meglévő különbségekre. Leginkább a 2:62, 3:85, 4:44, 5:69 verseket és ezek hivatkozásait vetettem össze, de nyilvánvalóan van még számos versben értelmi és nem csak nyelvtani eltérés is, ám ezeket felsorolni felesleges lenne. Az bizonyos, hogy a Baranyi Tibor Imre által fordított verzió a legolvasmányosabb és irodalmi értékkel is bír, ékes magyar nyelven szól hozzánk. A Korán teljes bemutatása pedig végképp nem lehetséges ebben a recenzióban… Annak boncolgatása sem fér bele, hogy a Koránban (mindegyik fordítás alapján) „társításnak" számít a Szentháromság, mert csak egy Isten, annak egységes volta van az iszlámban. Ezen tényleges teológiai különbséget csak azért jegyezzük meg, mert a "társítás" fogalma kulcsfogalom a Koránban, és így az iszlámban is, amit egyébként lehet értelmezni tulajdonképpen bármire, amit Isten mellé társítanak a tévelygők. Természetesen egyéb teológiai megközelítésbeli különbségek is fennállnak, hiszen mégiscsak egy másik vallásról beszélünk. A Kvintesszencia kiadású Koránban az "Allah" szó is lefordítva szerepel a műben, így következetesen "Isten" szerepel mindenhol. Ez a fordítói lépés teljesen indokolt, hiszen a magyar nyelvű Szent Bibliában sem "Deus", vagy "Spiritus Sanctus" szavakat olvasunk… Allah valóban Istent jelenti magyar nyelvre fordítva. Még a Google Translate alapján is Könyvészeti szemszögből is nagyot alkotott a Kvintesszencia Kiadó. Megjelenésében talán csak a szaúdi Korán vetekszik vele, azonban a keménytáblás, bőrhatású borítás esztétikailag is kiemeli az összes közül, ahogy a kétszín nyomással ellátott szöveg, a rendezett, átlátható formázás is. Szépségben is kimagaslik ez a kiadás. A tartalomjegyzékes könyvjelző is egy apró többlet, ahogy egyébként a magyaros jellegű ornamentika is, ami mintegy jelzi, hogy ez a Korán tényleg magyar. Maga a mű elnevezése is egyedi, hiszen az eddigi kiadások vagy csak "Korán"-ként jelölik, de általánosabb a "Kegyes Korán" megnevezés, ez viszont egyedüliként a "Szent Korán" nevet kapta. Élnék azzal a felvetéssel, hogy van a Koránnak egy olyan értelmezése, ami tradicionális, hagyományos, a beszűkült és bigott vallásosság helyett a vallások feletti nézőpontot képviseli, és úgy értelmezi, hogy a hitetlenek, bálványimádók leginkább azok, akik valójában elhagyták saját hitüket az istentelen szemléletért, akik nem hisznek már a túlvilágban, elfordultak Istentől. Ezt az értelmezést adja nekünk a Kvintesszencia Kiadó általi Szent Korán leginkább, és főleg ezért tartom ezt messze a legjobbnak, nem csak a világos és érthető nyelvezete miatt. A korábbi magyar nyelvű Koránok között találhatunk olyat, amelyik hol kombattánsan, hol finomabban elutasít minden más vallást, főleg a kommentátorok szintjén. De sokszor az a benyomása az embernek, mintha magát a Koránt is a kommentátor szándékához igazították volna. Ez leginkább a "bigott muszlim" álláspont, ami nem segíti elő a vallások közötti párbeszédet. Persze, ez az álláspont is érthető, hiszen minden vallás a saját által képviselt vallását tekinti csak egy igaz vallásnak, különben nem lenne értelme, hogy önmagát külön meghatározza. Viszont nekünk, keresztényekként, akik ráadásul azt valljuk, hogy a valódi törésvonal a tradíció és antitradíció, a vallásosok és ateisták, a hagyományokat követők és a modernek között húzódik, nem pedig a vallások képviselői között van, mindenképpen üdvözlendő ez a tiszta, kommentárok nélküli Szent Korán. A vallások igaz képviselőinek együttműködésére lenne szükség a sötétség erőivel szemben, aminek megvalósulását nagyban elősegítheti ez a kiadás. "Az Evangélum követői az alapján ítélkezzenek, amit Isten leküldött az Evangéliumban! És akik közülük nem az alapján járnak el, azok megátalkodott bűnösök. Megjegyzések (1) A Korán a legnagyobb eltérést abban vallja Jézusról a Bibliához és a kereszténységhez képest, hogy Jézust nem feszítették meg és nem volt isteni minősége. (Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió) Forrás:szentkoronaradio.com Tovább a cikkre » |
| You received this email because you set up a subscription at Feedrabbit. This email was sent to you at partizaninfo@gmail.com. Unsubscribe or change your subscription. |
FB-RSS feed for Kiss Balázs: Ha ennyire mindegy minden a libiknek, akkor mi a bajuk az akármilyen típusú jobboldalisággal? Csak rendet tilos akarni, pláne építeni.
FB-RSS feed for Kiss BalázsFB-RSS feed for Kiss Balázs |
Ha ennyire mindegy minden a libiknek, akkor mi a bajuk az akármilyen típusú jobboldalisággal? Csak rendet tilos akarni, pláne építeni. Wednesday 08 January 2020 10:12 PM UTC+00  Egy hölgy Gréczy Zsoltról pornográf képeket tett föl az internetre azzal, hogy a politikus ezzel udvarolt neki, de leginkább ezzel zaklatta. Nem tudom, hogy mi az igazság a zaklatással kapcsolatban, de az egyébként is bűnügyi kategória, én az esetet erkölcsi oldalról veszem górcső alá. Jómagam sem a győri polgármesterről, sem Gréczy Zsoltról nem láttam képeket. Az ügy kipattanása után a balliberális oldal azonnal összezárt. Elkezdték a szerecsenmosdatást, mentegetni a menthetetlent. Szerintük magánemberként még a közszereplő is azt csinál, amit akar, az eset pedig összehasonlíthatatlan a Borkai-üggyel, sőt az még súlyosabb elbírálás alá is esik a Gréczy-ügynél, mivel azt egy keresztény erkölcsiséget hirdető párt embere követte el. Egy politikus morális megítélésében sokatmondó, hogyan viszonyul az erkölcshöz a politikai közössége. A balliberális oldal az ügyben az amoralitást képviseli, az erkölcsnélküliséget. Az amorális ember lényege, hogy úgy vét egy erkölcsi norma ellen, hogy azt nem ismeri, vagy nem tekinti érvényesnek. Így áll elő az a balliberális vélemény, mely szerint Gréczy Zsoltnak nem is kellett volna lemondania országgyűlési képviselőségéről, hiszen a szexualitást semmiféle norma nem korlátozhatja, még közszereplőként sem. Magánemberként mindenki azt tesz, amit akar. A keresztény alapú erkölcs tudomásul veszi az emberi gyarlóságot és ennek alapján Borkai Zsolt ügyét immorálisnak minősíti. E definíció szerint Borkai úr ismerte az erkölcsi normát, de a csábításnak nem tudott ellenállni, így tudatosan normaszegő lett. Viszont a normaszegő Borkai Zsoltot a jobboldali politikai közösség nem próbálta mentegetni, nem állt be mögé. Ez az alapvető különbség a két politikai oldal között! Ha a jobboldali politikusok és a média beállt volna a polgármester mögé, akkor a balliberális oldal erkölcsi szintjére süllyedtek volna le. A keresztény alapú erkölcs azért fontos a társadalomnak, mert egyrészt erkölcsi normákat határoz meg, másfelől nem áll be a normaszegők mögé, ezzel fékezően hat a normaszegésre. A magyar balliberálisok a mintegy hetvenkétféle szexuális identitás népszerűsítésével, valamint a genderideológia bevezetésének szorgalmazásával minden erkölcsi normát ki kívánnak iktatni a szexualitásból, és arra az útra kívánják terelni a hazai ifjúságot, amelyet a Nyugat már bejárt. Az Európai Parlament nemrég foglalta jogszabályba a négyéves gyermekek maszturbációhoz való jogát. Mi jöhet még? A szexuális szabadosság családromboló erejét – mivel abba örömmel veti bele magát az ifjúság – a frankfurti iskola alapító tagja, a párizsi diáklázadás szellemi vezére, Herbert Marcuse ismerte fel. Megtévesztő és csalogató jelszava: „Make love, not war!" Milyen jövő vár egy olyan társadalomra, melyben a szabadságjogoknak nincsenek korlátai, ahol a „haladás" képviselői a szexualitás terén már magának az erkölcsi normának a létét is tagadják, és ezzel fokozódó intenzitású háborút folytatnak a társadalom újratermelődésének alapsejtje, a család intézménye ellen? Az amoralitás, az erkölcsnélküliség rákos sejtként burjánzik a liberális társadalmak szövetén. A szerző nyugalmazott erdőmérnök, Telki |
| You received this email because you set up a subscription at Feedrabbit. This email was sent to you at partizaninfo@gmail.com. Unsubscribe or change your subscription. |