2020. november 13., péntek

"Ha ez a vírus olyan nagyon fertőző lenne mint amilyen hisztit csapnak köré, akkor az országokat vezetők, akik Istennek képzelik magukat, már régen az atombunkerek mélyén szkafanderekben nyüszítenének remegve, várva hogy mikor múlik el a járvány. Ehelyett flangálnak, élvezik a lopott vagyonuk előnyeit, szinte mindent felvásárolnak, röhögnek az átlag erőforrásnak nevezett embereken, mutatván hogy nekik mindent szabad, ők az istenek, azt tesznek amit akarnak."

Az egészséghez való jogot az Alkotmány 70/D.§-a rögzíti

Tehát, alkotmányos jogom hogy egészséges életet éljek, és ebben senki,még a sem rendőr, de még a kormány sem erőltethet rám semmiféle egészségkárosító dolgot!!

Semmifélre bizonyíték nincs hogy a maszk hordása nem káros az egészségre!!!!

Járványveszélyre hivatkoznak de a rendeletek már járvány ügyi megszorítások!!!!

Járvány idején a védekezéshez szükséges eszközök biztosítása az állam feladata, minden állampolgárnak (1997évi törvény 231,§ 1. 3. bekezdés.)

Feltéve ha ez egy állam, és mi állampolgárok vagyunk, nem pedig egy Amerikában bejegyzett cég, és csak erőforrásai vagyunk ennek a cégnek, cégeknek nem lehetnek állampolgárai.

Amiről itt olvashatsz:

http://i-uv.com/oppt-absolute/original-oppt-ucc-filings/

vagy

https://www.paradigmavaltok.hu/magyarorszag-bejegyzett-ceg/

Kérem gondold végig

Ha ez a vírus olyan nagyon fertőző lenne mint amilyen hisztit csapnak köré, akkor az országokat vezetők, akik Istennek képzelik magukat, már régen az atombunkerek mélyén szkafanderekben nyüszítenének remegve, várva hogy mikor múlik el a járvány. Ehelyett flangálnak, élvezik a lopott vagyonuk előnyeit, szinte mindent felvásárolnak, röhögnek az átlag erőforrásnak nevezett embereken, mutatván hogy nekik mindent szabad, ők az istenek, azt tesznek amit akarnak.

Tedd fel magadban ezeket a kérdéseket, és gondolkozz

1. Neked ez az államnak mondott, de cégként működő vállalat, menyi védekezéshez való eszközt biztosít? Mert a te adódból vett eszközöket, a szomszédos országoknak ajándékozta!

2. Miért nem biztosít az állam olyan maszkokat amik megvédenek a vírustól, vagy egyébként is miért nem biztosít semmiféle védőeszközt, lassan már orvosi ellátást sem, pedig állítólag állampolgár vagy és fizeted a TB járulékot is, de orvoshoz sem tudsz már eljutni????

3. Kötelezi a maszk viselését szinte már mindenhol, de van e jogosultsága bármire is kötelezni, rendeleteket hozni, hiszen amire hivatkoznak alaptörvény is illegitim?????

4. Több millió maszkot vettek a te adódból, de neked nem adtak belőle egy darabot sem, de téged akarnak büntetni ha nem hordod, de ki is akar büntetni, és van-e joga hozzá ????

5. Már nem is a vírus miatt kell hordani ezeket a maszkokat, hanem mert megbüntetnek!!!!

6. Ha tényleg Magyarország egy Amerikai tőzsdén bejegyzett cég, és a ORFK cégjegyzék száma: 00-15-720890 ami Erdőbirtokossági Társulásként bejegyzett vállalkozás a Magyarország nevű cégben, amely cégekkel semmiféle törvényes szerződésünk nincs, ki és milyen jogon akar büntetni, vagy bármire is kényszeríteni???? De ha ez nem igaz, kérem a hivatalos cáfolatát!!!!!

7. Tényleg jobban kell félni a büntetéstől, mint ettől a halálos vírustól?????

 8. Ha nem az a cél hogy megvédjék az egészséged, akkor mi a cél??????

Én nem vagyok az ellenséged csak arra kérlek gondolkozz!!

És a végére egy érdekesség!!!!

Ezeknek a sebész maszkoknak a gyűjtő dobozára az van írva:

Figyelem a termék nem minősül orvostechnikai eszköznek! A termék önmagában a fertőzések megakadályozására, egészségügyi használatra nem alkalmas!

Magyarul; nem véd meg sem ez, sem az a rongydarab ami rajtad van, semmiféle vírustól és betegségtől , sőt mivel a saját taknyod lélegzed vissza órákon át még beteg is lehetsz tőle.