2018. április 6., péntek

pár comment

Azt a primitív aljas hazug uszításkampányt szolgálná netán amit az
inkább ellenség ellenzék művel, és az egész ország kárára, Brüsszelbe
árulkodva, innen jelentéseket írogatva, minket lejáratva : súlyosan
elfogult és nemigaz cikkeket, hamis tudósításokat továbbítanak a
nemzetközi liberális hálózatnak, köztük a médiának!?!

Nyílt kémkedés, szubverzió az nem "közérdekű adatigénylés" és nem
civilek ezek. Kárt okoznak nekünk. A nemzetközi patkányok, álcivilek
munkája nyomán kötelezettségszegési eljárások, perek indulnak hazánk
ellen. Nekünk az. Ők liberálisok hazátlanok, szarháziak.

Nincs joguk ártani Magyarországnak, ilyesféle "emberijog" nem
létezhet, mert nem igazságos.

Nem mellesleg benne van a kezük, hogy a 2010 utáni kormányok nem
tudtak mindent megtenni eddig a devizahitelesekért, hiába volt
kétharmad. Nyomásgyakorlás, gazdaságunk bedöntése ennek a
bankrendszernek velejárója. Kevés ahhoz egy kormány, hogy teljesen
kiküszöbölje. A "Hogyan estek az államok a bankok fogságába" sorozat
pl erről szól.

A sajtó és szólás szabadság, civil szerveződés nagy hívei a
liberálisok na persze mert a gyakorlat ezt mutatja, FENÉT.

Ott nyugatra lelkesen tiltanak be kicsit is konzervatív vagy
nacionalista szervezeteket, média felületeket, gyűlöletbeszéd
jelszóval embereket hurcolnak meg, börtönöznek be az igazság menti
kiállásért. Papokkal vetetik le a keresztet, mert az "félelmet kelt"

NEM fogadom el azt az ideológiát mert nem vagyok liberális, és más se
legyen mert ide vezet, totalitárius jakobinus népellenes diktatúrát
jelent, nem lehet más a liberalizmus, egy a gazdája, ugyanaz a
nemzetközi szabadkőműves maffiahálózat. Például Schiffert is
eltávolították az lmp éléről, rászóltak hogy ennyi volt a műsor,
ennyire nem önálló semelyik ballibzöld párt, és sajnos mostmár a
jobbik is közéjük sorolandó.

Vagy a Fidesz. vagy EZEK. Ennyi. Válaszd az életet. :)

1

Ha valaki azért liberális, mert azokat hiszi erősnek és fél tőlük,
tehát ahhoz kell alkalmazkodni ami hatalmon van?! Társadalom
pszichológia témában csak erről a hajlamról kilométernyi irodalom és
videó létezik.

Gondolom akkor ezek szerint kezeket fel, legyen az amit a liberálisok
akarnak, jöjjenek felső korlát nélkül a migrik és a többi liberális
témában is mind az önfeladás a jó szerinted. Mert úgyis erősebbek, és
mindig az erősebbnek van igaza. Mert az "megvéd". Ahhoz kell igazodni
gerinctelenül. Mindig meghajolva. Totális konformizmus. Kritikátlan
befogadás, behódolás.

2

Balliberális jelentése : magát baloldalinak hazudó liberális.
Societas, szocialista, közösségi. Szociális piacgazdaság. Állami
óvoda, kórház, iskola, garantált minimálbér, tömegközlekedés.

A liberális pedig vadkapitalista, szociális juttatások nélküli
minimális államot akar és teljes individualizációt. Nem mellesleg
ateisták is.

A ballib léte maga a hazugság.

Kulturális marxizmus fogalmáról egyáltalán, valami?

3

Ha magyar vállalkozó gazdagszik, az csalás, ha magyar cég nyeri a
megbízást az korrupció. Ha magyar tulajdonú média épül ki, akkor
propagandisták. 2013 nyara óta a balliberális oldalon gyűlölni kell az
Origót is, mert Mészáros Lőrinc meg Habony Árpád. Minden fel van
címkézve sárga csillaggal, hogy fideszes. Bezzeg a sorosok rejtőzködni
akarnak, médiáik függetlennek hazudják be magukat, álciviljeik
működése sem nyilvános, a híres áltláthatóságos nyílttársadalom
híveknek.

OSA = nyílt tyúkól a rókának.

Mindent támadva, mindig tagadva, sose engedve, másnap a vitát elölről
kezdve újabb engedményeket követelve.

Ilyen az "érvelés" technikája liberáliséknál. Bezzeg 2010 előtt a
Siemens és mondjuk a francia metróépítők (aminél bizony volt jobb
ajánlat) kenőpénze az jó volt, meg még sok más társaságé is.

Építik a nemzeti tőkés céghálót.

A politika, média, és a gazdaság harctér, fegyver nélkül nem megy.
Akkor maradunk "összeszerelők" örökre.

Gazdasági háttér nélkül nincs sikeres párt, de sikeres és független
nemzet se! Vagy a nemzetközi tőke adja ezt össze vagy a Mészáros
Lőrincek. Csupa gyalogokkal nem lehet sakkozni! Éppen ezért a
tehetősebb nemzetiekre bolsevik módra ráuszítja a jónépet a liberális
banda!!!! De nemcsak a nemzet gázszelőjének gúnyolt aktuális fő
célpontjukra állnak rá, hanem már akár egy kisvállalkozóra is, ha
településén politikailag aktív máris megy az anyag róla rtl híradóba,
álhír tévébe és az atv-be szintúgy, ezekben lehet a jobbosoknak jól
megrágalmazódva lenni - se ez se a simicskáé nem mérvadó, de nem is
híradó.

Egy szép nagy következetes skaláris ;) NEM-et kell mondani a
liberálisokra, és mindenre ami tőlük származik vagy származott a
múltban.

Jakobinus gondolatelemekből sehogy se nem lehet semmi jót építeni. Már
a gyökerétől fogva rossz a kiindulási pont az egyenlősdivel is.

https://pozsonyiadam.blogspot.com/2010/07/sakk.html