2020. november 14., szombat

A Covid egy olyan betegség, amelyet már 1977-ben is ismertek és tudták gyógyítani!

Covid 19 botrány Németországban. Becsapták az embereket!

A világon minden állam összezárt a Covid 19 járvány ügyében!

Ez mind azért történhetett meg, mert a világ vezetői egy egyezményt írtak alá, hogy minden ország hasonlóan fog eljárni, mint a többi ország.

Németország oroszlán szerepet vállalt, hogy bebizonyítsa az embereknek, hogy nincs járvány, csak egy politikai döntést erőltetnek az emberekre.

Ezt a tényt igazolja, hogy a német kormány megtiltotta a covidos betegek boncolását, bár ezt több patológus megszegte!

A boncolásokat követően több német orvos is csatlakozott Bodo Schiffmann által elindított tudományos vizsgálatok nyilvánosságra való közzétételéhez.

Megdöbbentő eredmények kerültek napvilágra!

A Covid egy olyan betegség, amelyet már 1977-ben is ismertek és tudták gyógyítani!

Ennek a betegségnek tünetei a légzési problémák, a végtagi fájdalmak, mert a vér megalvad ezen a helyeken.

Idős orvosok hívták fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű megbetegedéseket Aspirinnel tökéletesen kezelni lehet.

Megdöbbentő, hogy az „alacsony dózisú” -ASS-t "aspirint szedő betegek kezdeti egészségügyi helyzete kevésbé volt kedvező. Feltételezhető, hogy a magasabb halálozási kockázatnak vannak kitéve azok, akiknek gyakrabban volt magas vérnyomásuk és gyakrabban szenvedtek cukorbetegségben, szív- vagy vesebetegségekben, "amelyek miatt gyakran alacsony dózisú ASA-val kezelték őket". Az Ärzteblatt ebből arra a következtetésre jut, hogy a tanulmány eredményei relevánsak a koronafertőzések további kezelésében. Mindazonáltal feltétlenül meg kell erősíteni az eredményeket egy másik kontroll vizsgálattal. (Mirko Schmid)

Németországban futótűzként terjedt el a hír és a német Egészségügyi Minisztérium csak annyit tudott mondani az orvosok eredményeire, hogy ők csak adatokat közöltek, amelyeket más orvosok küldtek be!

Figyelmeztetik az embereket, hogy az influenzahullámot kihasználva, covidos beteggyártásba kezdenek a kormányok!

Már többször jelezték, hogy a szájban és az orrban történő mintavételek NEM mutatnak ki semmilyen covid betegséget, mert annak a vérben van jele és nem a váladékokban! A FROST Diagnostika már régóta rendelkezik egy olyan szerkezettel, amellyel 2 perc alatt megbízhatóan ellenőrizhető a teszt és 80%-s a pontossága a jelenlegi mintavételes megoldáshoz viszonyítva.

Németországban az orvosok felhívják az emberek figyelmét, hogy ne használják a jelenlegi mintavételt, mert az eredményeket központi nyomásra manipulálják!

Perekről esik szó, mert már egy ismert betegségről beszélnek, így hagyták meghalni azokat a betegeket, akikkel takaróztak, miközben megmenthetőek lettek volna!

Felelősségre vonhatóak lesznek azok is, akik hatástalan tesztjeikkel fertőzött betegeket gyártanak.

A német orvosok egyhangúan utasítják el a védőoltást és szorgalmazzák, hogy lépjenek ki a hamisan kreált válságállapotból!

Hozzátették: "Ha Németországban valójában nincs krízis, akkor a többi államban sem lehet!

3 perc (az Emberiség sorsa)

- Uraim! Egy táska van mindegyikük előtt, én két percig fogok beszélni és három perc múlva elhagyom a termet. Vagyis, egy percük lesz feltenni a kérdéseiket és eldönteni, hogy benne vannak a játékban vagy sem. Az óra elindult.

A teremben 54 ország miniszterelnöke ült egyetlen hatalmas körasztalnál, amelynek fényesre polírozott felületéről, meglepettséget tükröző arcuk groteszk mása verődött vissza a tágas, barokk kupola felé. Egésznapos konferenciára számítottak, unott eszmecserére, heves vitákra, teátrális sértődésekre és lekenyerezett kiengesztelődésre. Az, hogy mindössze három percig fog tartani az egész, cseppfolyóssá tette őket, puhává és képlékennyé. Ez volt a cél.

- A pénz a világot mozgató energia, nem engedhetjük meg, hogy lényeges mennyiség tőlünk függetlenül legyen jelen. A táskában az új projektünk leírása található. Egy gazdasági válság, amely a közszférából kiszivattyúzza azokat a megtakarításokat, amelyek anyagi bázisai lehetnek bármilyen civil szervezkedésnek vagy ellenállásnak. A mostani világválság, nem a bankokkal operál, ahogyan az megszokott volt. Túl átlátható és kiszámítható lenne.

A recessziót egy világméretű járványra alapozzuk, melyre hivatkozva, nemcsak beborítjuk a világgazdaságot, de a vészhelyzetre hivatkozva jelentős korlátozásokat és szankciókat vezethetünk be, melyek aktív idejét mi határozzuk meg. A járvány kapcsán bevezetett rendkívüli állapotban bezárhatunk és lefoglalhatunk gyárakat, üzemeket, mintha államosítanánk a közszférát és a magánvagyont, azzal a különbséggel, hogy ezek most nem az állam égisze alá, hanem egyenesen a maguk érdekcsoportjához kerülnek. A leírás pontosan meghatározza, hogyan kell eljárniuk a járvány ideje alatt, beleértve a katonaság, az oktatás, a média és a vallás vagy a gazdaságpolitika területén. Minden ország kap némi mozgásteret, hogy a jellegzetes társadalmi sémákhoz igazítsa az epidémia lefolyását.

- A táskában legfelül egy mappát találnak, melyben egyetlen lap szerepel, rajta három számmal. Az első az az összeg, amelybe az önök országában az új válságterv kerülni fog. Ezt és a két másik összeget is mi álljuk. A második szám azt az összeget jelöli, amit azért utalunk, hogy a válság alatt az országot és az önök érdekcsoportjainak vállalkozásait működésben tartsuk. A harmadik összeg a maguké. Ezzel szabadon rendelkezhetnek, kibélelhetik vele zsebeiket, megtölthetik feneketlen bankszámláikat és bőven jut az önök lojális holdudvarának is, amit tetszésük szerint oszthatnak szét, vagy tarhatnak meg maguknak és strómanjaiknak.

- Nyissák ki, uraim!

A teremben mozgolódás támadt, a nyugtalanság szétterjedt, a feszültség láthatatlan mezőként terült szét a kupola alatt. A táskák nemesfém zárai felpattantak, mohó tekintetek zuhantak a bársony mappák mélyére.

- Minden számjegy egy milliárdot jelent dollárban és ahogyan láthatják a harmadik összeg jelentősen nagyobb, mint az előző kettő összesen. A két perc lejárt, van egy percük a kérdésekre és hogy eldöntsék megveszik a VÍRUS FRANCHISE-t. Kérdések?

Kövér, elhízott alak szólalt meg, sárga szemfehérje kíváncsi mohósággal villant.

- Jól értettem, a harmadik összeget akár meg is tarthatjuk mind?

- Ha úgy gondolják, igen. De nem javaslom, ezzel megnőne a személyes erőpotenciáljuk és mozgásterük, így lehet, hogy meg kell maguktól szabadulnunk. A tanulmány részletezi százalékos elosztásban, mennyit érdemes a lojális körükbe invesztálni.

Újabb kéz a magasban. – Tessék?

- A járvány mennyire veszélyes?

- Igazából most nem lesz konkrét járvány. A vírus a médián keresztül fog terjedni. A hírcsatornák megkapnak minden segítséget, hogy hiteles anyaggal álljanak elő, mintha valóban egy világméretű járványról lenne szó. Ezt támogatják majd a megadott intézkedések, gyárak, iskolák, közintézmények bezárása, rendőrségi, katonai akciók stb.

- Mi a maguk haszna? - kérdezte egy aszketikus arc. A ráncok mélyén faggyús csillogás.

- Az egységes világhatalom megszilárdítása. Természetesen a teljes tervbe nem kapnak beavatást, de a leírásban szerepel, mit kérünk. Előjogokat, piacot, szabályok bevezetését, stb. A főbb anyagi bevétel és az abból származó helyzeti előny, az álvírusra kifejlesztett vakcinából származik majd, ami előbb-utóbb kötelező lesz. Csak a beoltottak dolgozhatnak, járhatnak iskolába, használhatnak banki tevékenységet. Olvassa el! Egyetlen kérdésre van idő.

- Mi van a vakcinában, ha a vírus nem valódi? - A tekintet tiszta, kissé aggódó.

- Számít ez magának?

A férfi lehajtotta a fejét és a brosúrában szereplő összeget nézte.

- Tulajdonképpen, nem.

- Én is úgy gondolom. Maguk a fekete esernyő alatt állnak, : https://youtu.be/7zNOo-_biEo védelmük garantált... - A hatalmas faliórára pillantott. - Az idő lejárt, túl is léptük hat másodperccel. Az önök előtt lévő szavazógéppel jelezzék döntésüket – mondta, azzal kifordult és öles léptekkel elhagyta a tárgyalótermet.

Az 54 ország egyöntetűen elfogadta az új világválság tervezetét. Abban a pillanatban kitört az emberiséget fenyegető vírusjárvány. Az esti híradásokban már szerepeltek a veszélyeztetett országok, mutattak halottakat és elkezdtek a határok lezárásáról beszélni."

- Ismeretlen szerző - 

Kiegészítés: Lukasenko, Fehérorosz elnök azt nyilatkozta , hogy 940 millió eurót kináltak fel neki, hogy náluk is legyen járvány! Visszautasította. A következményeit látjuk a hírekben!