| 2020. január 24. 11:06 Hazánkban egy 2016-os felmérés szerint az érettségizettek 16, a diplomásoknak pedig 21 százaléka tervezi, hogy külföldre megy hosszabb-rövidebb idÅ're- Ãrja a privatbankar.hu. A tanulók körében ennél is sokkal súlyosabb a helyzet: 67 százalékuk menne el az országból. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház. - Professzor úr, a fiatalok többsége szeretne nekifeszülni egy-egy nagy feladatnak, s e feladat szempontjából annak jövedelmezÅ'sége mellett nagyon lényeges annak érdekessége. Hazánkban az oligarchia rejtett manÅ'verei különlegesen érdekessé teszik a demográfiai folyamatok rombolása elleni küzdelmet. Egy fiatal hogyan ismerheti fel, hogy a családellenes propaganda valójában fegyverek nélküli, de katonai â€" területfoglaló â€" támadás? - Minden emberi közösség legdöntÅ'bb, mondhatni szakrális lét-feladata, hogy világra hozza, és testi, lelki egészségben felnevelje a következÅ' nemzedéket. A magyar nemzet nevű emberi közösség azonban már évtizedek óta egyre kevésbé tud, mer és akar eleget tenni e szakrális lét-feladatának, Ãgy mindennél fontosabb volna az okok nagyon Å'szinte áttekintése. A testi-lelki hanyatlás leglátványosabban a népesedési lejtÅ' drámájában, és az általános egészségmutatóinknak igen alacsony szintjében mutatkozik meg. A legtöbb ilyen mutatót illetÅ'en általában Európa három legrosszabb helyzetben lévÅ' országainak egyik vagyunk, de egy 2014-es OECD felmérés alapján egy tÃz pontos skálán 0,4 ponttal lettünk az utolsók a vizsgált 34 ország közül. A háború utáni népesedési csúcs idején még 90% volt a valószÃnűsége annak, hogy egy nÅ' a húszas éveiben szül két gyermeket. Ez a második népesedési hullám során, a hetvenes évek közepén már csak hatvan százalék volt, és a harmadik, lényegében már nem is érzékelhetÅ' „hullám†idején (az új évezredben) már csak harminc százalék. Vajon mire számÃthatunk Ãgy a negyedik nemzedékben, ami nagyjából 2025 és 2035 közé tehetÅ' majd? Egy biztos, 2040-re végleg eldÅ'l Magyarország sorsa, mert akkor már ismerjük majd ezeket az adatokat. Ha nagyjából ugyanilyen arányú süllyedés megy végbe, akkor sorsunk megpecsételÅ'dött, hisz akkor az ország népessége 2100-ban már négymillió alá kerül, úgy, hogy az ország lakóinak több mint felét a cigányság jelenti majd, a többség öreg, beteg, fáradt képzetlen lesz, Ãgy az elemi szintű „üzemeltetésre†is képtelen helyzetbe kerülhetünk. Ennek elkerülésére maximum egy évtizedünk maradt, és ezért a következÅ' évtized nemzetstratégiai feladatainak csúcsán ez a kérdés áll, bárki bármit is gondoljon mind errÅ'l. Az elmúlt ötven év során nagyon sok értékes elemzés látott napvilágot az okokról, és számos alkalommal született olyan kormánystratégia is, amely a megoldásokat keresve, helyes intézkedések egész sorát hozta meg. Ãm egyelÅ're inkább csak lassÃtani tudtuk a lepusztulási lejtÅ'n való lecsúszásunkat, megállÃtani nem, ezért meg kell próbálni a lét-megértés még mélyebb rétegeibe lehatolni, hogy a lejtÅ'rÅ'l való visszafordulás sikeres legyen. Bár az okok egy igen bonyolult és komplex hálót alkotnak, de ha egyetlen okot megnevezve kellene kimondani a lényeget, akkor ez számomra a hit elvesztése. Akármilyen szÃvszorÃtó is ezzel szembesülni, az emberi életnek önmagában sem értelme, sem célja nincs. Célt és értelmet csak az adhat, ha felismerjük, hogy nemcsak életünk van, hanem létünk is, vagyis részei vagyunk egy olyan végtelen folyamatnak, amelyben, bár jelentéktelen porszemnek látszódhat az életünk, de minden ilyen „jelentéktelen porszemnek†van valami olyan sajátossága, amit Å', és csakis Å' tehet hozzá a végtelen létezéshez, az örökkévalósághoz. Ez az, amit József Attila úgy fogalmazott meg, hogy „Ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad.†Az a tény, hogy a fiatalok kétharmada el akarja hagyni hazáját azért van, mert a „mindenséggel mérd magad†érzése, átélése elveszett. Maradt az evés, ivás, ölelés gyönyörvényeiben való elmerülés. Pedig József Attila nem azt sugallja, hogy ne élvezzük a táplálkozás és a szex gyönyöreit, azt éppen nem.  Kép: mandiner.hu Azt üzeni, hogy éld át bátran ezeket a gyönyöröket, de illeszd be méltó módon a létezésbe. Természetesen egy pillanatig sem gondolom, hogy mindezért a fiatal nemzedéket kellene felelÅ'sség tenni, hiszen Å'k értékválasztásaikkal csak visszatükrözik mindazt, amit maguk körül érzékelnek. Az emberi világ mai lelki, erkölcsi, szellemi állapota egy sok évszázados lejtÅ' végpontjához közelÃt. Ennek legmélyebb történelmi oka az a „nagy átalakÃtás†(Pollányi: The Great Transformation) volt, ami valamikor 1200 és 1300 között kezdÅ'dött el a kora reneszánsz korszakával. Addig a szakrális kultúra egy emberen túli lényeget tekintett elérendÅ' célnak, a méltó életet, az üdvösséget. A „nagy átalakÃtásâ€, amely ezzel létrehozta a deszakrális civilizációját a fizikai élvezetek kielégÃtésére alkalmas anyagtömeg szakadatlan növelését véli az emberi élet, mi több LÉT, egyetlen lehetséges céljának, ám egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez az út, Babits Mihállyal fogalmazva, Hadjárat a semmibe. A reneszánsz és a „carpe diem†arra szólÃt fel, hogy nincs más a világon csak a következÅ' pillanatban átélhetÅ' fizikai gyönyör hipnózisa. Ãm ez végzetes csapda. Korunk embere ugyanis Ãgy éhséget eszik, és szomjúságot iszik, egyre hisztérikusabban keresvén a kielégülést, ám egyre kielégületlenebb lesz. A gyerek világrahozatala, és testi-lelki egészségben való felnevelése nehéz és fáradságos létmunka. Az erre szolgáló idÅ't és pénzt (the time is money) elszórni, az viszont könnyű és szórakoztató. Amikor a Tao több mint kétezer éve úgy fogalmazott, hogy jót cselekedni nehéz és fáradságos, mÃg rosszat cselekedni viszont könnyű és szórakoztató, akkor pontosan erre gondolt, és ezzel a világegyetem legmélyebb összefüggését fogalmazta meg, azt, amit az elméleti fizikusok napjainkban entrópia néven emlÃtenek. Jót cselekedni azért nehéz és fáradságos, mert ilyenkor szembe kell mennünk az entrópiával, a világ spontán rendezetlenné válásával, és meg kell valósÃtani, majd meg kell Å'rizni a rendet, sÅ't folyvást emelni kell annak komplexitását. Rosszat cselekedni viszonyt könnyű és szórakoztató, hisz csak segÃteni kell a spontán módon egyébként is lefelé sodródó folyamatokat. Nagyjából olyan ez, mint óriási erÅ'feszÃtésekkel árral szemben úszni, vagy sodortatni hagyni magunkat. Mindezt nem egyszerűen egy propaganda-gépezet segÃti, hanem az egész globális véleményhatalmi diktatúra sugallja ezt minden felÅ'l. Az oktatás, képzés, kultúra (már amit ma annak neveznek) mind ennek a szolgálatában áll, Ãgy sokszor nem azon kell csodálkozni, hogy ilyen szomorú helyzetben vagyunk, hanem inkább azon, hogy „csak†ennyire szomorú a helyzetünk. Azt természetesen nagyon nehéz megmondani, hogy mi volna a teendÅ' mindezzel a sok száz éve zajló, és az emberi világ legmélyebb normatÃv struktúráit brutálisan visszájára fordÃtó folyamattal. Tetszett volna nem hagyni mindezt, mondhatnánk, nem hagyni, hogy fejlÅ'dés és haladásként legyen értelmezhetÅ' a legmélyebb értékek szisztematikus felszámolása. Ãm kiindulni most már csak abból tudunk, ami van, és ami van, az nem túl vigasztaló. Ãllandó hatalmas ellenszélben kellene megértetnünk az új nemzedékekkel, hogy amit a globális véleményhatalomként üzemeltett média követendÅ' értékként sugall, az a biztos pusztulásba visz. Még sem tehetünk egyebet, mint hogy felépÃtjük és működtetjük az általános lepusztulás/lepusztÃtás felé vezetÅ' utakat egyengetÅ' globális gépezetekkel szembe fordulni képes szervezetinket, intézményeinket még akkor is, ha a gyors siker reménye illúzió. A derűs „pesszimizmus†lehet talán a leginkább találó megnevezés erre. - A drogok terjesztése mögött is az oligarchia manipuláció állnak. Alvilági hálózatokat hoznak működésbe avégbÅ'l, hogy a drogokkal lezüllesszék a közép-európai társadalmak fiataljait, Ãgy ezeknek az országoknak a közvagyona â€" úgynevezett „privatizáció†révén â€" ölükbe hullik, s a lezüllött társadalom szétzilálható, migránsáradattal megsemmisÃthetÅ', Ãgy országok tüntethetÅ'k el. Az ez elleni föllépés meglehetÅ'sen érdekes kihÃvás lehet. ÉrzékeltethetÅ'-e ez, és hogyan a fiatalokkal? - A drog pusztÃtó fegyverként való stratégiaszerű használata elÅ'ször mint a szabadkereskedelem „szentségének†védelme jelent meg a történelem szÃnpadán. Az angolok a roppant méretű és gazdagságú KÃnai Birodalmat csak a szokásos fegyvereket alkalmazva aligha tudták volna térdre kényszerÃteni, szükség volt tehát a rend szétzilálására alkalmas, nem konvencionális fegyverek alkalmazására is, és ezek egyike volt az ópium. Az angol drogdÃlerek sok ezer tonna ópium Indiából KÃnába történÅ' „exportálásával†egy-két évtized alatt olyan széles körben tudták elterjeszteni ezt a drogot a kÃnai elitek között, hogy ennek rövid idÅ'n belül katasztrofális anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi következményei lettek. És miután KÃna egyre határozottabban tiltakozott, Ãgy megvolt az ürügy is, hisz a kereskedelem szabadságának ilyen „brutális korlátozása†olyan „jogos indulatot†váltott ki a Brit Birodalomból, hogy „lépnie†kellett, és lépett is. A két menetben lezajló „ópiumháború†nyomán KÃna teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került, és megkezdÅ'dött a világtörténelem legnagyobb szabadrablása. KÃna olyan hatalmas és gazdag volt (még 1820-ban is sokkal gazdagabb és hatalmasabb, mint az akkori Brit Birodalom), hogy a szokványos gyarmatosÃtás túl költséges lett volna az angoloknak, Ãgy maradt a gátlástalan fosztogatás. Ez a szomorú, ám tanulságos történet azt példázza, hogy a drog, de valójában annak két széles körben elterjedt és látszólag „ártatlan†formája, a dohány és az alkohol is valójában szocio-kulturális fegyver. Arra szolgál, hogy anyagilag, fizikailag és mentálisan legyengÃtse az adott emberi közösséget azért, hogy kifosztása ezt követÅ'en sokkal olcsóbb és sikeresebb lehessen. A drogok elleni küzdelem szellemi talapzatának felépÃtéséhez bölcs intelemként Kosztolányi DezsÅ' hÃres verssorát kell segÃtségül hÃvnunk, miszerint: „Csodálkozol a kokainistán, nem érted, gondolkodj el az okain is tán, s megérted.† Kép: ujszo.com A drog csak akkor uralkodhat el, ha a lélek bajban van, nagy bajban, ha már végzetesen megbomlott a lélek belsÅ' rendje. Aki valóban hatékony és sikeres drogellenes stratégiát szeretne felépÃteni, annak elÅ'ször ezt kell megértenie, a legmélyebb mélységekig. Hogy miért elviselhetetlen a valóságos valóság, és miért keres valaki hamis pusztÃtó álvalóságokat helyette, amit a drog ad számára. Ráadásul a tudatos globális stratégia nyomán ide „bevándoroltatott†migráns az igazi halmazati büntetés, mert a migráns eleve maga a rendezetlenség, a káosz, aki globális veszélyes hulladékként megadja a kegyelemdöfést a szétroncsolt, és Ãgy már széthullóban lévÅ' európai lokalitások népeinek. A lélek belsÅ' rendjének megbomlása egyébként az emberi létezés egyik legtalányosabb jelenségéhez is kapcsolható, és ezt úgy hÃvják: unalom. Nincs ennél képtelenebb módja az emberi létezésnek. Hisz egész életünket áthatja az atavisztikus szorongás, hogy halandók vagyunk, az életünk véges. EbbÅ'l tehát logikusan az következne, hogy az élet minden percét műalkotás lehetÅ'ségeként kezeljük, és minden létezÅ' energiánkkal alkotni, épÃteni akarjunk. Szépet, jót és igazat áhÃtva. Az unalom viszont ennek a létállapotnak az ontológiai ellentétje, ahol alig várjuk az egyébként szÃvszorÃtóan rövid életünk végét, és ezt a rövid életet is elÅ'bb unalommal, ténfergéssel, végül önpusztÃtó drogokkal kitölteni, ahogy a magyar szófordulat mondja, Ãgy agyonütve az idÅ't. Az entrópikus lejtÅ'n való legfelé rugdalódzásunk nagy drámájának talán ez a legérzékenyebb és legkényesebb területe, Ãgy érthetÅ', hogy az elÅ'rehaladás nagyon lassú és ellentmondásos, sokszor az átmeneti javulást is újabb megzuhanások és letörések követhetik. - A pszichobizniszt is az oligarchia mozgatja: több száz szekta ámÃtja fiataljainkat itthon. Az elbolondÃtott fiatal tömeg ellenállás nélkül adja át vagyonát, sorsát, késÅ'bb életét a manipulátoroknak â€" lehetÅ'vé téve az adott országok gazdaságának megkaparintását, majd területének okkupálását. Hallatlanul izgalmas lecke lehet ellenhálózat szövése. Hogyan tehetjük ezt vonzó kihÃvássá fiataljaink számára?
- Az ember történelmileg kizárólag megtartó közösség részeként létezhet. A kiközösÃtés (excommunicatio) azért volt lényegében halálos Ãtélettel egyenértékű annak idején, mert akit ez a büntetés sújtott, az az elnyúló kÃnhalál egy sajátos formáját kellett, hogy elszenvedje. A modernitás világa azonban atomizálta a társadalmakat, hogy Ãgy számolja fel azokat a közösségi kötelékeket, kapcsolódásokat, amelyek egyúttal a kialakuló kapitalizmus létszervezÅ'dési módjának deszakrális pusztÃtásával való szembeszegülés egyetlen esélyét adhatták volna épen maradásuk esetén. Az már csak hab a tortán, hogy az Ãgy védtelenné és kiszolgáltatottá tett egyes egyén fogyasztás-felszÃvó képessége is sokkal nagyobb lehet e kötelékek szétroncsolása nyomán. A családok felszámolása, válások elÅ'segÃtése, vagy az eleve „szingli†létforma favorizálása a profit növelésnek egyik leginkább kézenfekvÅ' formája. Az emberi lélek azonban állandó szorongásként éli át a társtalanságot az atomizált magányosságot, és igyekszik megragadni minden lehetÅ'séget arra, hogy valahogy mégis csak megtartó közösségben élhesse életét. A globális hálózatként üzemeltett szekták ilyen mesterségesen elÅ'állÃtott „instant-közösségként†elÅ'zékenyen a „segÃtségükre†sietnek, és olyan „szivattyúkat†hoznak létre, amelyek azokat a maradék értékeket is elszÃvják, amelyek még úgy ahogy, de léteznek. A leglátványosabban anyagi vagyonuktól fosztják meg a csatlakozókat, ám a legsúlyosabb következmény mégis csak az, hogy a lelkileg, erkölcsileg, szellemileg még mélyebbre süllyednek, mint ahol annak elÅ'tte voltak. A hálózatok lételméleti értelmét még csak mostanában kezdjük igazán átlátni, pedig egy döntÅ' fontosságú létszervezÅ'dési módról van szó, ami az egész világegyetemet meghatározza. A hálózat hihetetlenül rugalmas és változékony struktúra, amely ráadásul rendkÃvül „ütésálló†tud lenni, mert látszólag legalább is nincs benne szigorú hierarchia. Vannak viszont különleges, úgynevezett „erÅ'sen kötött†pontok, amelyek kiiktatása pillanatok alatt romba döntheti a hálózatot, ám ezeknek a pontoknak az azonosÃtása azért nem egyszerű, mert a hálózat éppen ezeket a pontokat rejti el leginkább. Ezért olyan nehéz pontos és részletes információkat szerezni például a globális civil szervezetek hálózatos szervezÅ'déseinek valóságos működésérÅ'l. És igaz ugyan, hogy hálózattal csak (ellen)hálózatot lehet sikeresen szembe állÃtani, ezek megszervezése azonban igen nehéz feladat. Be kell látnunk, hogy ezeket az ismereteket még nem igazán gyűjtöttük össze, de egyelÅ're maga a felismerés a lényeg, hogy a pusztÃtó hálózatokkal szemben olyan „öngyógyÃtó†hálózatok felépülését kell minden létezÅ' eszközzel elÅ'segÃteni, amelyek ebben segÃthetnek. - A nemzeti kultúrák eltemetését is buzgón szervezi az oligarchia. Selejtes szellemi, „művészeti†kreálmányokkal nyomja el, szorÃtja perifériára a valódi alkotásokat és a tehetséges alkotókat. Úgynevezett „multikulti†életérzést próbál ráerÅ'ltetni az ifjabb nemzedékekre, sajnos: a becsületes adófizetÅ'k pénzébÅ'l. Ez az indulásnál mindenképp pénzügyi hátrányt jelent fiataljainknak, hogyan lehet mégis vonzóvá tenni ezt a nemcsak érdekes, hanem sokszor kifejezetten izgalmas, sÅ't veszélyes leckét? - A kultúra minden emberi közösség számára azt a legmélyebb és leginkább meghatározó szabályozó rendszert jelenti, amelynek szétroncsolásával, vagy akár csak lassú folyamatos károsÃtásával az egész emberi közösség felszámolható. Hogy lelki, erkölcsi, szellemi szempontból mi az értékes és mi az ártalmas, azt csak egy nagyon világos és áttekinthetÅ' normatÃv rendszer képes egyértelművé tenni. Aligha véletlen, hogy ha egy közösséget valaki el akar pusztÃtani, akkor ezt a legkényesebb érték-központot kell felszámolnia, vagy legalább is összezavarnia. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a csillagászati összegekbe kerülÅ' harcigépek legértékesebb része ma már az elektronikus szabályozó rendszer, és azon belül is az „ellenség-barát†felismerÅ' rendszer. Egy ilyen gép másodpercenként akár egy kilométert is megtehet, vagyis egy közeledÅ' objektumról néhány másodperc alatt egyértelműen el kell tudni dönteni, hogy „barát†vagy „ellenségâ€. Ha egy emberi közösség önazonosságát meghatározó rendszer „mindössze†arra képtelen, hogy különbséget tegyen „barát†és „ellenség†között, az állandó folyamatos életveszélynek teszi ki a közösséget. A globális véleményhatalmi diktatúra legfÅ'bb feladata minden egyes lokalitásban pontosan az, hogy folyamatosan összezavarja ezeket a felismerÅ' rendszereket, hisz Ãgy szétesik az önazonosság, és a közösség védtelenné válik, barátok helyett ellenségektÅ'l vár megértést, segÃtséget, támogatást, és fordÃtva, a segÃtségnyújtásra egyedül képes barátokkal fordul szembe. A „kulturkampf†kifejezés még a „második német birodalom†történetének elsÅ' idÅ'szakához kapcsolódik. Otto von Bismarck, a „vaskancellár†egy rendkÃvül kényes történelmi „satu-helyzetet†örökölt.  A vaskancellár - mult-kor.hu Ez a második német birodalom ugyanis már egy „szigorúan ellenÅ'rzött†államnemzet volt, amelyet „szigorú ellenÅ'rként†a globális hatalmi szuperstruktúra próbált totális kontroll alatt tartani. Ãm a harmincéves háború során megdöntött „elsÅ' német birodalom†(Német Római Birodalom) ha roncsoltan is, de létezÅ' szakrális normatÃv alapstruktúrái, és legfÅ'képpen az e szakrális alapértékeket hÃven követni kÃvánó katolikus egyház szembe fordulni készült ezzel a globális diktátummal. Bismarck tehát egy sajátos „kétfrontos harcot†volt kénytelen folyatni, hogy egyensúlyt teremtsen a „nem létezÅ'†globális hatalmi rendszer diktátumai és a német szakrális történelmi nemzet még létezÅ' önazonossági igényeit megfogalmazó egyház követelései között. Mindez ma sincs másként, ami leginkább abból látszik, hogy minden olyan alkalommal, amikor az elmúlt évtized folyamán a kormány óvatosan módosÃtani kÃvánta a globális birodalmi diktátumok és a szakrális történelmi magyar nemzet alapértékeinek megjelenÃthetÅ'sége között feszülÅ' ellentmondást, az pillanatok alatt az egész globális média döntÅ' fontosságú hÃrei közé került az ország a lehetÅ' legellenszenvesebb beállÃtásban. A kultúrharc tehát a mai világban és a mai Magyarországon is a legkényesebb legérzékenyebb konfliktus-zónának számÃt, és az identitásának utolsó maradványaiért küzdÅ' magyar nemzet számára egészen biztosan marad is.  preshaz.eu
|
