FB-RSS feed for Kiss BalázsFB-RSS feed for Kiss Balázs |
Nyílt levél Karácsony Gergelynek Ami az elmúlt napok történéseit illeti, nincs min csodálkoznom. Világos mi történt és hogyan, mint az is világos előttem, hogy mi fog következni és miért. Azonban vannak dolgok, amelyek mellett az ember, ha magyar és keresztény, nem mehet el szó nélkül. Különösképpen akkor nem, ha maga is tollforgató… Nos, az Ön megszólalásai közül egyik sem érdekel, hiszen Ön nem egy szavatartó ember, így mindegy, ha ígér, köszön vagy verset mond. A minap viszont olyat mondott egy magyar íróról, ami – bár Öntől ez sem szokatlan – ab ovo hazugság. Gróf czegei Wass Albertet Ön nácinak nevezte. Nos, én Wass Albertet nem vagyok hivatott megvédeni, hiszen erre nincs is szükség, mert ezernyi bizonyíték van arra, hogy ezt Róla csak az oláhok állítják, tekintve, hogy megírta róluk a való igazat. Ön az oláhok hazudozásaihoz csatlakozott, amikor főnökeitől kapott főpolgármesterségének első napján nem csak Wass Albert emlékét sértette meg, de mindazon magyarokét is, akik az Ő könyveit olvassák, akik becsülik e néhai magyar grófot, az írót, a hazaárulásra képtelent, az erkölcseiben megkérdőjelezhetetlent, a zseniális tollforgatót, aki könyveinek első soraival odaröpíti az olvasót Erdély tájaira… és aki soha nem követett el háborús bűnt, nem ölt, nem üldözte a zsidókat és nem kollaborált olyan német szervezetekkel, amelyek vagyonokat raboltak el a munkatáborokba szállított izraelitáktól. Tehát Ön hazudott, sértegetett és saját magát járatta le az Önnek kiadott utasítás szerint. És ez is szomorú ebben a nácizásban. Szánom Önt, hiszen Önből lehetett volna egy jó tartású, értelmes és szeretetre méltó ember is, ha nem adja el magát olyan eszméknek és szellemiségnek, amelyek bár jóléttel és hatalommal kecsegtetnek, mégis a legundorítóbbá változtatják az embert. Önt is. Istennek hála, nem élek már Budapesten, így Önhöz csupán annyi közöm van, hogy kikérjem magamnak milliók nevében, valamint az USA igazságügyi hatóságai nevében Wass Albert ekként való rágalmazását. Ugyanis Wass nem élhetett volna az USA-ban haláláig, ha bá-milyen náci vagy náci kollaboráns cselekedetet követett volna el. Ez csupán az Ön és az oláhok beteges képzelődése. Amely Önöket minősíti. Mindazonáltal kérem, tartózkodjék az efféle gyalázkodástól. Hagyja az irodalom megítélését azokra, akik értik is miről beszélnek, s ne keverje a politikát és az utcanevekről való elképzeléseit se a művészetekkel, se az irodalommal, se a zenével… Ön hajtsa végre azt, amivel megbízták, amiért fizetik, amit elvállalt. A főpolgármesteri szék sem nem hatalmazza fel a nemzet gyalázására, sem nem ad több észt. Ön marad az a Karácsony Gergely, akivel Wass Albert szóba sem állna. Mert klasszikust idézve: Egy bizonyos szint fölött nem süllyedhetünk egy bizonyos szint alá. Stoffán György – www.hungaryfirst.hu Egy balliberális fordulat esetén az országgal történt, történne ugyanez, mindig is, mindenütt. Pl. most az olaszoknál!! A mainstream azaz fősodratú pártok teljes egybeolvasztását SZERVEZIK. Hogy ne engedjék az európaiaknak át a saját sorsuk feletti uralmat. Aztán ha ez se jön be, jöhet a másként gondolkodó altrightos, harmadik utas pártok, mozgalmak betiltása, tagjaik és aktivistáik bebörtönzése?!?! #Véddmagad mert ezek támadnak! Gróf Wass Albert pengeéles válasza az őt lenácizó frissen megválasztott új főpolgármesternek, a liberális percemberkének: "A patkányok honfoglalása" Gróf WASS ALBERT: PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA Tanulságos mese fiatal magyaroknak Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember. Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág. A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba. Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jól laktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna. Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk – gondolta. Éljen hát ő is, ha akar. És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: – Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott baltájával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző. – Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad. Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kőzött. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És fellázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég! S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra mar megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon. Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat. Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna. Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük. Ti is gondolkodjatok, s asszerint cselekedjetek! |
You received this email because you set up a subscription at Feedrabbit. This email was sent to you at partizaninfo@gmail.com. Unsubscribe or change your subscription. |