FB-RSS feed for 2022 - ÚJRA Fidesz KDNP tovább Orbán Viktorral - HAJRÁ: Untitled

FB-RSS feed for 2022 - ÚJRA Fidesz KDNP tovább Orbán Viktorral - HAJRÁ FB-RSS feed for 2022 - ÚJRA Fidesz KDNP tovább Orbán Viktorral - HAJRÁ

Untitled Sunday 22 July 2018 07:48 AM UTC+00 Szokatlannak, sőt ellentmondásosnak tűnhet, ha szocialista tőkésekről beszélünk, pedig ne legyenek illúzióink: a rendszerváltás pillanatában megjelenő üzletemberek nem a semmiből léptek elő. A kádári Magyarország titkai közé tartozik mind a mai napig a külkereskedelmi lobbi sikere. Mivel az ország eladósodásának legfőbb összetevője éppen a külkereskedelmi mérleg évről évre megjelenő hiánya volt, egy kis magyarázatra szorul ennek a „sikernek" a mibenléte. Az államosítások befejezése után a kommunista vezetés megvonta a kereskedési jogot a termelést végző vállalatoktól, és monopóliummal rendelkező, szakosított külkereskedelmi cégeket hozott létre ipari termékeink forgalmazására, de legfőképpen az erőltetett nehézipari termelésből hiányzó nyersanyag pótlására. A külkereskedelmi monopólium hosszú távon komoly aránytalanságokhoz vezetett. Mivel a termelést végző vállalatok nem forgalmazhatták saját termékeiket, sőt a gyártáshoz szükséges nyersanyagot, berendezéseket is a külkereskedelmi cégek hozták be az országba, helyzetük ezen a területen erősen kiszolgáltatott volt. A forgalmazásból származó haszon a külkereskedelmi vállalatoknál jelentkezett, amelyeket azonban nem terhelt a termelési költség, így nem voltak érdekeltek abban, hogy beszerzéseik során a legkedvezőbb ajánlatot fogadják el, sokkal inkább a partner korrupciós hajlandósága döntött az üzletek lebonyolításakor. Az előző részben olvashattak az alkotmányos költségről és a kereskedelmi jutalékok bevett gyakorlatáról, vagyis arról, hogy a Kelet–Nyugat közötti kereskedelmi kapcsolatokat milyen mértékben szőtte át a korrupció. Nyugat-Németország elsőként ébredt rá, hogy a vasfüggöny túloldalán óriási megrendelői potenciál rejlik, amelyet a szocialista hiánygazdaság csak fokozott. A szovjet tömb országai technológiailag jóval elmaradottabbak voltak Európa nyugati felénél, így a műszaki licencekre kiéhezett keleti piacot fel lehetett használni arra is, hogy ott kifutó termékeket, leselejtezésre váró gépsorokat értékesítsenek. A nyugati üzletkötők versengtek az impexek „kegyeiért", hiszen csak rajtuk keresztül vezethetett az út a kiszemelt piacok felé. A kenőpénzeknek köszönhetően hatalmas profit halmozódott fel a külkereskedelmi vállalatoknál, amelyet a legkülönbözőbb módon igyekeztek a cégek vezetői kivonni a gazdaságból, eltüntetni „illetéktelen" szemek elől. Nem pusztán a jutalékokból származó bevételek gazdagították a külkereskedelmi vállalatokat. Szintén az előző részben volt szó az indirekt pártfinanszírozásra kiépített pénzügyi csatornákról, amelyekkel a nyugati kommunista szervezeteket támogatta a keleti blokk. Tudjuk, hogy Magyarországról is érkeztek ezen az úton pénzek a testvérpártokhoz már a negyvenes évek második felétől, azonban az 1970-es évek elején mindez megváltozott, a magyar külkereskedelmi cégek fedésével biztosított támogatások megszűntek. Gondolhatnánk, hogy az új gazdasági mechanizmus 1968-as beindítása jótékony hatást gyakorolt a vállalati önállóságra, és a cégek megpróbálták optimalizálni működésüket, vagyis kiiktatták a kereskedelmi ügyletbe közvetítő partnerként beékelődő pártvállalatokat. Logikusnak tűnő magyarázat, azonban valami egészen más történt. A kádári külkereskedelmi lobbi elérte története legnagyobb sikerét: lehetőséget szerzett arra, hogy ezeket a pénzeket saját zsebébe csúsztassa. A külkereskedelmi lobbi a hatvanas évek folyamán erősödött meg, tagjai között pedig elsősorban a külkereskedelmi vállalatok felső vezetését, pénzügyi szakembereket és titkosszolgálati csoportokat kell keresnünk. Sok tekintetben szemben álltak a szintén a hatvanas években körvonalazódó iparvállalati lobbival, amely a termelőkapacitások összevonásával jött létre, és elsősorban a megszülető trösztök vezetői alkották. A külkereskedők erejét jelzi, hogy a trösztök képviselői hiába igyekeztek az 1968-as gazdasági reform beindításával párhuzamosan elérni, hogy cégeik visszakapják a kereskedelmi jogot, a teljes export hetven százalékát továbbra is a külker vállalatok bonyolították, és azzal is hiába kísérleteztek, hogy különadókkal és megszorításokkal kivonják a nyereséget a kereskedelmi cégektől. Ennek az igencsak sikeres lobbicsoportnak az egyik vezéralakja Salusinszky István, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöke volt, aki korábban a katonai felderítés megnyertjeként volt kereskedelmi tanácsos Rómában. Az olasz fővárosból való visszatérése után került az MKB elnöki székébe. Ebben a pozícióban feltehetően már nem megnyertként, hanem hivatalos kapcsolatként számíthatott rá a titkosszolgálat. Salusinszky a hatvanas évek közepétől fontos szerepet játszott abban, hogy a külkereskedelmi monopólium birtokosainak lehetőségük nyíljon mindenféle különengedély nélkül leányvállalatokat alapítani a nyugati világban. Ilyen cég 1968 előtt összesen 14 működött a vasfüggöny túloldalán, ezek elsősorban titkosszolgálati fedőcégek voltak, azonban 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus beindításával a bank különleges jogokat kapott: hozzá kerültek a külföldi magyar érdekeltségek létrehozásával és működésével kapcsolatos legfontosabb teendők, valamint átvette a Magyar Nemzeti Banktól a vegyesvállalatokra vonatkozó devizahatósági feladatokat is. Az alapításhoz szükséges engedélyezés ekkor még mindig egyedi elbírálástól függött, ami nehézkesnek és bürokratikusnak bizonyult, így elmaradt a várakozásoktól a megszülető új cégek száma: évente nyolc-tíz vegyesvállalatot jegyeztek be, így a korábbi években alapított 14 vállalattal együtt 1970. december 31-én összesen negyven cég működött a nyugati világban magyar részesedéssel. A külkereskedelmi lobbi azonban nem elégedett meg félmegoldásokkal, céltudatosan képviselte saját érdekeit, aminek köszönhetően 1972. október 3-án megszületett a Pénzügyminisztérium 28/1972-es rendelete a külföldi részvétellel működő gazdasági társulásokról, amely zöld utat engedett a külföldi székhellyel működő vegyesvállalatok alapításának. Az MKB nemcsak felügyeleti szervként és devizahatóságként vállalt szerepet a nyugati világban alapított társaságok működésében, hanem maga is több cég tulajdonosa lett. „Bankunk igyekszik saját lehetőségeinek keretein belül növelni a külföldi vegyesvállalatokkal kapcsolatos aktivitását. Mindig szem előtt tartjuk azonban, hogy a tőkeexport nem célunk, valamint hogy a külföldi vegyesvállalatok maguk sem öncélú vállalkozások" – olvashatjuk az MKB korabeli jelentésében. A vegyesvállalatok azonban éppen a tőkeexportban, vagyis a magyar népgazdaság vagyonának kimentésében játszottak igen nagy szerepet. Szerényi Gábor rajza Az 1972-es rendelet megszületése után felgyorsult a kapitalista világban működő magyar érdekeltségű cégek alapítása, a nyolcvanas évek közepére már közel kétszáz vállalkozás működött ilyen konstrukcióban. Ezeknek egy része tisztán magyar tulajdonban volt, de a legtöbb vállalat létesítésekor külföldi tulajdonost is bevontak az üzletbe, ezzel segítve a minél jobb piaci pozíciók elérését. Jellemzően közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak, vagyis átvették a pártvállalatok helyét a Kelet–Nyugat közötti gazdasági kapcsolatokban. A vegyesvállalatok azonnal hozzákezdtek a vállalkozási szabadság nyújtotta lehetőségek kiaknázásához, és sorra alapították saját vállalataikat, amelyeket különböző adóparadicsomokban jegyeztek be – és természetesen elfelejtették ezeket bejelenteni a hazai hatóságoknál. Az így kialakult offshore hálózat igen sikeres gazdasági tevékenységet végzett, ráadásul a hazai vállalatoktól is kiszervezték a nyereséges üzleteket ezekbe a cégekbe, a profitot pedig kint tartották. Nem tudjuk, pontosan hány ilyen offshore jelleggel működő céget alapítottak a magyar külkereskedők, néhány példát azonban már ismerünk. A Metalimpex, amelynek vezetői a katonai felderítés megnyertjei voltak, a hetvenes évek közepén elsősorban Ausztriában terjeszkedett. Az általuk létrehozott és a katonai titkosszolgálat által is támogatott Intereurop nevű céget mindjárt megduplázták, hiszen létrehoztak egy azonos nevű vállalkozást Vaduzban is azért, hogy a hatóságokat minél hatékonyabban tudják kijátszani. Idehaza természetesen csak a bécsi vállalat volt bejelentve, és a cégiratok között fellelhető a trükk magyarázata is: „Az Inter-erurop Wien szolgáltatásaiért tehát adózási okokból az Intereurop Vaduz kapja az ellenszolgáltatást." Az Inter-europok születését számos cégalapítás követte, amelyek tulajdonosa már nem az anyavállalat volt, vagyis feltételezhetjük, hogy ehhez hasonlóan a legtöbb vegyesvállalat akár tucatnyi vállalkozást is indíthatott a nyugati világban. Ezen cégek többsége jól menő vállalkozásként prosperált, a Mineralimpex Mineralkontor nevű leányvállalata például Ausztria harminc legnagyobb forgalmat lebonyolító vállalata között volt nyilvántartva a nyolcvanas években. Mindeközben a magyar külkereskedelem folyamatosan deficites volt. Jelenleg megbecsülni sem tudjuk, mekkora vagyon hagyta el az országot ennek a mechanizmusnak a felhasználásával, azt azonban tudjuk, hogy egyetlen „testvéri" szocialista ország sem hozott létre annyi külföldi vállalkozást, mint Magyarország. Jellemző adat, hogy a nyolcvanas években Ausztriában működő 53 KGST-tagállamhoz köthető cég közül 33 magyar volt. A maradék húsz vállalkozáson osztozott az összes többi tagország. A vegyesvállalati rendszer működése kérdések sorát veti fel. Tudott minderről a pártvezetés? Tudtak róla a szovjetek? Véleményem szerint igen, hiszen egy diktatúrában, ahol a magánszférát is igyekeznek kontroll alatt tartani, nemhogy az üzletit, ahol minden kapitalista országban szolgálatot teljesítő személynek kapcsolatot kellett tartania a titkosszolgálatokkal, nehezen képzelhető el egy offshore birodalom észrevétlen kiépítése. De akkor miért engedték mindezt? Kézenfekvő válasz természetesen, hogy a pártvezetésben is voltak haszonélvezői a vegyesvállalati rendszernek. De mindez önmagában talán kevés lett volna, a pénzügyi érdekek mellett ideológiai okok is meghúzódtak a jelenség mögött. A hidegháború viszonyai között a Szovjetunió egyik legfőbb prioritása volt, hogy lépést tudjon tartani a technológiai versenyben, amire önerőből nem lett volna képes. Bár a vegyesvállalati hálózat nem kifejezetten abból a célból jött létre, hogy utakat biztosítson az érzékeny technológiák Keletre áramlásához, de végeredményben kiváló hátteret biztosított hozzá. A nyolcvanas évekre a legfontosabb embargós csatornák Magyarországon keresztül vezettek a Szovjetunióba ezeknek a cégeknek a segítségével. A nyugati céghálózat védelmét tehát birodalmi érdek biztosította. A hetvenes évek első felétől a Nyugat-Európában kiépülő vállalati hálózat pénzszivattyúként vonta ki az országból a magyar külkereskedelem hasznát. A cégeket működtető vállalkozók nemcsak tőkével megerősítve álltak a rajtvonalhoz a rendszerváltás pillanatában, de kapcsolati rendszerük és tudásuk is behozhatatlan előnyöket biztosított számukra. Ismerték a kapitalista üzletpolitika minden csínját-bínját. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a szocializmus bukása után megjelenő külföldi befektetők egy része közülük került ki, vagyis a korábban hazánkból kilopott pénzt hozták vissza. Megkülönböztetni őket a tisztességes vállalatoktól információ hiányában talán lehetetlen volt, vagy legalábbis nehézkes, így ők is élvezhették a demokratikus magyar állam nyújtotta adókedvezményeket. A tiltott technológiák behozatalában kiemelkedő sikereket ért el a Videoton Waltham nevű müncheni cége, amely már a hetvenes évek kezdetétől pénznyelőként is figyelemre méltó eredményeket tudott felmutatni, és működése nem is ért véget a kommunizmus bukásával, de ekkor már természetesen nem a technológiacsempészet volt a fő profilja. A jövő héten erről olvashatnak. (Folytatjuk) .. A KÁDÁRI MAGYARORSZÁG TITKOS ÉLETE (1.) – Hírszerzők versenye A KÁDÁRI MAGYARORSZÁG TITKOS ÉLETE (2.) – „Alkotmányos költségek" A KÁDÁRI MAGYARORSZÁG TITKOS ÉLETE (4.) – A Waltham és a Videoton kooperációja

You received this email because you set up a subscription at Feedrabbit. This email was sent to you at partizaninfo@gmail.com. Unsubscribe or change your subscription.